Whyte megverte az asztalt dobáló Chisorát

Minden bizonnyal az év nehézsúlyú meccsét produkálta szombat este Manchesterben a brit ökölvívás két fenegyereke, Dillian Whyte (20–1, 15 KO-TKO) és Dereck Chisora (26–7, 18).


 
A két balhés bunyós mérkőzése azért került fókuszba a héten, mert a felvezető sajtótájékoztatón Chisora ráhajította az asztalt Whyte-ra.
 
Az Anthony Joshua–Eric Molina IBF nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzéssel fémjelzett gálán egy igazi régimódi, adok-kapok csatának lehetett szemtanúja a lelkes közönség, 12 meneten át. 
 
A találkozót a pár évvel idősebb és már többször leírt Chisora kezdte jobban, aki agresszívan lépett fel és végig hátramenetbe kényszerítette az előzetesen esélyesebbnek tartott Whyte-ot. Utóbbi inkább a balegyenesére és kontrákra épített, míg Chisora súlyosabb ütésekkel talált. 
 
A nagy iramú, hullámzó mérkőzésen a rengeteg kiosztott és bekapott jókora pofon ellenére sem történt leütés, bár több alkalommal is bajba kerültek a felek. Chisora az 5. menetben fogta meg komolyabban ellenfelét és keményen megsorozta a köteleknél, ám végül nem volt annyi ereje és energiája, hogy le tudja küldeni. A meccs második felében Whyte tűnt valamivel frissebbnek, de végig veszélyes maradt Chisora is, felváltva szorítva egymást a kötelekhez, méretes ütéseket adva és kapva. 
 
Az utolsó felvonásban, annak ellenére, hogy a két bunyós alig állt a lábán a kimerültségtől, újra nagy ütésváltásokat láthatott a közönség.
Chisora egy csúszástól került padlóra (a bíró természetesen nem számolt rá), Whyte pedig egy óriási luft után pihent meg a köteleken. A 12 menetes ringháború a bíróknak is feladta a leckét, akik közül az egyik Chisorat látta jobbnak (115:114), a másik kettőnél viszont Whyte győzött (115:113, 115:114), így megosztott pontozással őt hirdették ki győztesnek. A mérkőzés a WBC szervezet eliminátora volt, a brit bajnoki cím végül nem került terítékre Chisorának a meccs előtti sajtótájékoztatón tanúsított botrányos magatartása miatt.

Videók