Videó: a ”Probléma” megsemmisítette az ellenfelét

Adrien Broner szombaton Atlantic Cityben védte meg a WBC (Bokszvilágtanács) könnyűsúlyú világbajnoki címét. A tehetség Gavin Rees-t verte meg.


A hatalmas tehetségnek tartott Adrien “The Problem” Broner (25-0, 21 KO) első ízben tette kockára a WBC (Bokszvilágtanács) könnyűsúlyú világbajnoki címét. Az amerikai ökölvívónak a korábbi kisváltósúlyú világelső, Gavin Rees (37-1-1, 19 KO) volt az ellenfele. A harminckét esztendős brit kihívó kezdte aktívabban a mérkőzést, igaz egyszer sem találta el komolyan a címvédőt.

A második felvonás elején Rees egy balegyenessel meglepte Bronert, aki egy fejrázással jelezte, hogy ez nem tett kárt benne. Az amerikai ökölvívó a menet végére kezdte összeszedni magát és egyre többet ütött, ennek ellenére Rees ezt a három percet is elvitte. A kihívó a harmadik menetben visszavett a tempóból, amelyre majdnem ráfázott. Broner a felvonás végén a kötelekhez szorította az ellenfelét, akit rendesen meg is szórt.

A negyedik menetet agresszívan kezdte Rees, de a világbajnok a 2. perc elején egy kemény jobbfelütéssel megálljt parancsolt az ellenfelének. A brit talpra állt és a számolás után folytatni tudta a találkozót, sőt visszatámadott. Az ötödik menetben ért véget az összecsapás. Broner egy testütéssel ismét megfogta a kihívót, aki térdre rogyott.

A bíró még tovább engedte a mérkőzést, de Rees sarka a felvonás végén jelezte, hogy feladják a találkozót. Broner ezzel megvédte a WBC világbajnoki címét, nem mellesleg őrzi a veretlenségét. A szupertehetség legközelebb május 4-én fog bokszolni, méghozzá a Floyd Mayweather Jr mérkőzésével fémjelzett gálán.

Videók