Usyk: a kórházban a katonák azt kérték, harcoljak Joshua ellen

Ez áll a visszatérése mögött.


Az uncia.info írását változtatások nélkül közöljük.

Oleksandr Usyk elárulta, miért döntött úgy, hogy visszatér a ringbe és szembenéz egy visszavágón Anthony Joshua ellen.

A WBA, IBF, WBO és IBO nehézsúlyú bajnok Oleksandr Usyk a korábbi címvédő Anthony Joshua elleni visszavágóra készül, majdnem egy évvel az első találkozásuk után, augusztus 20-án. Usyk egyike volt azoknak a sportolóknak, akik visszatértek Ukrajnába, megvédeni hazájukat a folyamatos orosz inváziótól.

„Elmentem abba a kórházba, ahol a sebesült katonákat ápolták. Arra kértek, hogy jöjjek vissza harcolni, az országért, a büszkeségért” – mondta Usyk újságíróknak a Reuters szerint.


A valaha volt egyik legjobb ukrán ökölvívónak tartott Usyk volt az első cirkálósúlyú bajnok, aki mind a négy világbajnoki címet birtokolta. Egyike annak a három bokszolónak, akik Evander Holyfield és David Haye mellett egyesítették a cirkálósúlyú világbajnoki címeket és bajnokok tudtak lenni nehézsúlyban is.

 


Usyk március végén hagyta el az országot, hogy felkészüljön a Joshua ellni visszavágóra, amelyre Szaúd-Arábiában kerül sor. Bár Usyk az országban akart maradni, tudja, hogy ez a figyelem többet jelenthet a népe számára.

„Igazán nem akartam elhagyni az országunkat, nem akartam elhagyni a városunkat. Tudom, hogy sok közeli barátom jelenleg az élvonalban harcol. Így próbálom támogatni őket, ezzel a küzdelemmel szerettem volna valamiféle örömet szerezni nekik.”

Borítókép és fotók: Alex Pantling/Getty Images

 

Videók