Tyson Fury reagál Mike Tyson visszatérésére

A "Gipsy King" támogatja a trilógia befejezését.


Tyson Fury kijelentette, egyetért Mike Tyson azon döntésével, hogy visszatér és bokszolni fog, sőt, még fizetne is azért, ha újra megküzdenének egymás ellen Evander Holyfieldel.

Sport365.hu - Holyfield hajlandó harmadszor is kiállni Tyson ellen

Evander Holyfield hivatalosan is jelezte, hogy beleegyezik egy Mike Tyson elleni mérkőzésbe, amely a két korábbi profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok harmadik összecsapása lesz. Az 57 éves Holyfield és az 53 éves Tyson 1995-ben és 1996-ban vívott egymással két emlékezetes vb-címmérkőzést, melyeket egyaránt előbbi nyerte, az elsőt kiütéssel, a másodikat leléptetéssel, miután Tyson kiharapott egy darabot a füléből.


A két bokszlegenda bejelentette, hogy visszatér a sporthoz és jótékonysági mérkőzések keretein belül újra bokszolni fognak. Ez viszont nem akadályozott meg senkit abban, hogy spekuláljon a Holyfield és Tyson közötti rivalizálásról.

Sport365.hu - "Mike Tysonnak esélye sincs egy nehézsúlyú bokszoló ellen"

Ahogy arról már korábban írtunk, a legendás bokszoló visszatérhet a ringbe. Ezt bizonyítják azok a felvételek, amelyeket edzés közben készítettek róla. Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon mi lehet a nagy visszatérés mögött? Anyagi okai vannak? Nos, erre próbálunk választ adni. Mike Tyson becslések szerint több mint 300 millió dollárt halmozott fel boksz karrierje során, de végül mindent elveszített.


Fury, aki februárban Deontay Wildert legyőzve megszerezte a WBC nehézsúlyú címet, nem hiszi, hogy "Iron Mike" képes lenne felvenni versenyt a jelenlegi nehézsúlyú bokszolókkal. A 31 éves brit szupersztár azonban örül Tyson visszatérésének, hiszen ez az esemény mindenkit közelebb hoz a sporthoz.

"Mindenki maga dönti el, hogy mit szeretne csinálni. Ha ez okoz számukra boldogságot, akkor ezért mindent meg is fognak tenni, hogy elérjék" - mondta Fury az iFL TV-nek.

"Tudom milyen érzés hiányolni a célokat, milyen a partvonalon ülni, figyelve másokat. Tudom milyen érzés, hiszen én is ott voltam. Szenvedsz a problémáiddal, majd egyszer sikerül kitűznöd újra magad elé egy célt, és az megmozdít benned valamit."

Sport365.hu - Mike Tyson ismét kiszabadítja a benne rejlő bestiát - Videó

Egy brutális videó került elő a legendás Mike Tysonról, aki 53 évesen visszatér a ringbe, most pedig megnézhetjük milyen elképesztő formában is edz ismét. Tyson profiként 1986 és 2005 között vívott 58 mérkőzéséből 50-et megnyert - 44-et KO-val -, és hatszor szenvedett vereséget.


"Mike Tyson 53 éves, Evander Holyfield pedig már közel 60 éves, ha ezt akarják, akkor ez az ő döntésük. Hadd csinálják. Felnőtt férfiak, akik tudják mit kockáztatnak. Ha képesek megfelelni az orvosi vizsgálatokon, és egészségesnek nyilvánítják őket, akkor hagyni kell a két legendát bunyózni."

"George Foreman közel 46 évesen nehézsúlyú világbajnok lett. Hogyan tekintsünk egy idősebb nehézsúlyú bajnokra, ha nem adunk nekik lehetőséget? Azt persze nem szeretném, ha Mike harcolna egy 35 évessel, mert egyszerűen azt nem érezném tisztességesnek."

Sport365.hu - Az ukrán kalapács is segíti Holyfieldet a felkészülésben

A közösségi oldalán figyelemmel lehet követni az edzéseit, és a minap egy olyan tényre bukkanhattunk rá, ami mindenkit még inkább felcsigáz. Az 57 éves legenda felkészülését Wladimir Klitschko, valamint Antonio Tarver is segíti. Holyfield egykori profi ökölvívó szerint már zajlottak tárgyalások az ő, valamint Mike Tyson menedzsmentje között kettejük esetleges harmadik összecsapásáról.


"Látni szeretném harcolni, mert hiszem, hogy idős emberként is fantasztikus dolgokra képes. Ha határozottan komolyan veszi a felkészülést, akkor biztosan jegyet fogok vásárolni a mérkőzésére"
- zárta mondandóját Fury.

Sport365.hu - Íme a bokszvilág utolsó 13 vitathatatlan nehézsúlyú világbajnoka

Lennox Lewis továbbra is az utolsó vitathatatlan világbajnok, miután 1999-ben a nehézsúly akkori két legjobbja, az IBF/WBA világbajnok Evander Holyfield és a WBC világbajnok Lennox Lewis két meccset is vívott egymás ellen. Először március 13-án a Madison Square Garden-ben csaptak össze, ahol sokak szerint vitatható döntés született.

Forrás: sportbible.com
Borítókép: sportbible.com

Videók