Tóth László: Ennél több van bennem, de a győzelmet nem kell megmagyarázni

Exkluzív interjú a magyar bokszolóval, Tóth Lászlóval a győzelmét követően.


Bacskai Balázs WBO nagyváltósúlyú bajnoki címét igyekezett megvédeni, Krämer Péter és Görbics Gábor pedig egy döntetlen után ismét megmérkőzött egymással a betöltetlen középsúlyú magyar-bajnoki címért.

Sport365.hu - Bacskai megvédte a címét! - Nem volt kérdés!

Kovács Pál bemutatkozott profiként, de nem ilyen győzelemre számított. Ellenfele, Ericles Torres sérülés miatt az első menet után feladni kényszerült a találkozót. „Nem így szerettem volna nyerni, nagyon sajnálom, hogy megsérült az ellenfelem. A győzelem miatt természetesen boldog vagyok, és úgy érzem az első menetben domináltam is.

A szeptember 3-i budapesti eseményen még egy címmeccs kapott helyet, hiszen Magyar Kinga a WBC váltósúlyú Francophone címéért húzott kesztyűt a szerb Olja Kljajic ellen. A Global Sport Event versenyzője korábban már bokszolt nemzetközi címmérkőzést, ám ez eddig a legrangosabb öv amiért ringbe szálhatott. Őt követően Tóth László is ringbe lépett, aki sérülései miatt hosszú időt kihagyott. Legutóbb Krämer ellen harcolt volna a magyar bajnoki övért, ám ez nem valósulhatott meg a sérülése miatt.

Tóth László sérüléséből visszatérve egy olasz ellenféllel, Francesco Lezzi ellen bunyózott. A mérkőzés nagyon egál szagúnak bizonyult sokáig, az olasz rendkívül kellemetlen ellenfélnek bizonyult, László próbálkozott előre törni folyamatosan. A találkozó végigment, a pontozók pedig döntöttek. Egyhangú pontozással Tóth László örülhetett!

Fotók: Sport365

Videók