Szőke Alex: Soha rosszabbat

A magyar birkózó elégedett a vb-n nyújtott teljesítményével.


Szőke Alex bízik benne, hogy soha nem lesz rosszabb szereplése azt követően, hogy szombaton ezüstérmet nyert a kötöttfogásúak között a 97 kilogrammosok versenyében az oslói birkózó-világbajnokságon.

Az M1 aktuális csatornának az ESMTK 21 éves olimpiai ötödik helyezett versenyzője úgy fogalmazott: a finálé után elvesztett világbajnoki címként értékelte a történteket, egy éjszaka elteltével azonban már máshogy fogja fel.

"Már örülök is ennek a második helyezésnek, remélem, hogy soha rosszabb nem lesz" - értékelt Szőke, akinek előzetes becslései alapján a kedvező sorsolás miatt benne volt a pakliban, hogy éremesélyes lesz.

A pénteki előcsatározások során ukrán, majd német riválist vert magabiztosan, az elődöntőben pedig az amerikai Tracy Gangelo Hancockot 4-1-es hátrányból felállva múlta felül. A súlycsoport tokiói dobogósai közül egyedül a bronzérmes iráni Mohammadhadi Abdollah Saravi indult el a vb-n, és a papírformának megfelelően be is jutott a döntőbe, azaz Szőkének a lehető legnehezebb riválissal kellett szembenéznie a szombati fináléban, amelyben végül alulmaradt és ezüstérmet szerzett.

Mint elmondta, méltó ellenfele tudott lenni az iráninak.

Szőke elárulta, a versenyen ott volt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Lőrincz Tamás, valamint a vb- és Eb-aranyérmes Bácsi Péter, akik azzal biztatták, hogy nekik 21 évesen még nem volt világbajnoki érmük, míg neki ez vb-újoncként sikerült.

Kitért arra, hogy a felnőtt világverseny teljesen más koncentrációt igényel, mint az utánpótláskorú viadalok: "nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is meg tudja ez az embert terhelni".

Borítókép: Facebook.com/MagyarBirkózóSzövetség

Videók