„Szeretnék felnőni a feladathoz, hogy újra bajnok lehessek”

Kis Máté az elvégzett munkában hisz. - Exkluzív interjú.


Április 29-én lép ismét profiként szorítóba Kis Máté. A WBO korábbi interkontinentális bajnoka egy 8 menetre tervezett nagyközépsúlyú összecsapáson lép ringbe a horvát Bosko Misic ellen. A mindig remek formában lévő Kis ezúttal is gőzerővel készült az összecsapásra azzal a céllal, hogy minél előbb újra címmeccsen bokszolhasson.

Négy napos versenyen három mérkőzést vívott Kis Máté, aki az első kettőt egyhangú pontozással megnyerte. Majd jött a döntő, ahol vitatott körülmények között szenvedett pontozásos vereséget az amatőr ökölvívók országos bajnokságának 80 kilogrammjában. 

„Abszolút pozitív élményként tekintek vissza rá. Decemberben profi ökölvívó mérkőzésre készültem, de sajnos a pandémia és több külső befolyásoló tényező miatt a rendezvény elmaradt. A belefektetett energiát pedig megpróbáltuk az amatőr bajnokságon kamatoztatni. Rengeteg tapasztalatot szereztem, és számomra az ezüstérem is ugyanolyan szépen csillog, mint az arany. Rengeteg különbség van az amatőr és a profi ökölvívás között, nehéz volt alkalmazkodni a 3x3 perces meccsekhez, de azt gondolom végül sikerült. A szívemhez azonban továbbra is a hosszú menetek és menetszámok állnak közel.”

Az ellenfele a horvát Bosko Misic lesz, aki harmincéves korára 25 győzelmet (ebből 20 KO) és 17 vereséget tud felmutatni.

„A célom a győzelem. Kötelezően hoznom kell ezt a meccset, ha bajnoki címmérkőzést akarok kapni a jövőben. Ez a célom, és a jövőben is szeretnék elit bunyósokkal ringbe lépni, amihez mindig jól fel kell készülnöm. A mostani ellenfelem fordított alapállású, tapasztalt bunyós. Oda kell rá figyelnem, hiszen más egy fordított alapállású harcos ellen bokszolni, de ez is egy jó fejlődési lehetőség.”

Egy interjúban azt említette nemrégiben Máté, hogy még három év aktív ökölvívást érez magában. Akkor még mindössze 31 éves lesz.

„Három évet említettem, de inkább azt mondanám, hogy erre térjünk vissza három év múlva, hiszen most nagyon motivált vagyok és jól érzem magam.”

A jövőbeli céljai között szerepel az amatőr és a profi ökölvívás is, mindkettőben szeretné letenni a névjegyét.

„Nem titkolt célom egy profi világbajnoki cím megszerzése, de nagyon örülnék már egy interkontinentális bajnoki öv lehetőségének is. Demeter Laci és Fischer Józsi promóter azon vannak, hogy ezt minél hamarabb meg tudják szervezni, és persze én is azon dolgozom, hogy eljuthassak oda. Szeretnék felnőni a feladathoz, hogy újra bajnok lehessek. Terveim között szerepel a párizsi olimpia is, hiszen egy fantasztikus érzés lehet kijutni egy olimpiára. Meglátjuk, hogy mik a lehetőségeim, nem zárkózom el sem az amatőr, sem a profi kihívásoktól. Bízom benne, hogy lesz esélyem majd bizonyítani amatőrben is.”

Üzenet a rajongóknak:

„Nagyon köszönöm, hogy ennyien szurkolnak nekem, rengeteg üzenetet kapok, ami fantasztikus érzés. Hatalmas motivációt adnak a minden napokra. Boldog vagyok, hogy pénteken egy jó pár barátom és ismerősöm el fog kísérni a mérkőzésemre, akik élőben látják majd a mérkőzésem. De azok se csüggedjenek, akik nem lehetnek ott, mert a Sport 2-n élőben lehet majd követni a gálát este nyolc órától. Minden szurkolóra szükségem van a győzelemhez, köszönöm még egyszer mindenkinek!”


Forrás: New School Promotion
Borítókép és képek: New School Promotion

 

 

 

 

 

 

Videók