Rendkívül fontos döntés előtt az Olimpiai Bizottság

Nagyban befolyásolja a határozat a 2020-as játékokat.


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) júniusban dönt arról, elveszi-e a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől (AIBA) azt a jogot, hogy megszervezze a 2020-as, tokiói olimpia boksztornáját. A sportág jövő évi ötkarikás jelenléte nincs veszélyben.

 
A NOB elnöke, Thomas Bach május elején jelentette be, hogy szerinte egyáltalán nem lenne bonyolult feladat létrehozni egy új szövetséget, ami által a sportág megerősíthetné helyét a játékokon. Hozzátette: úgy véli, bőven lenne idő felállítani ezt a szervezetet. Ezen a nyilatkozaton az AIBA vezetése és különösen Tom Virgets ügyvezető igazgató felháborodott.
 
A NOB által megbízott testület szerdán ismertette az ökölvívást átvilágító jelentését a NOB végrehajtó bizottságával, és ez alapján született az a döntés, hogy júniusban - várhatóan a hónap végén - eldől, az AIBA szervezheti-e az ötkarikás boksztornát, amelyen Rióhoz hasonlóan 286 bokszoló venne részt. A férfiaknál nyolc, a nőknél öt súlycsoportban versenyeznek majd. A kvalifikációs versenyeket a NOB irányelvei szerint kell megrendezni. 
 
Vignets az eljárással kapcsolatban is jelezte kifogásait. Szerinte a vizsgálati jelentés egyoldalú és elfogult eljárás alapján született, az AIBA ugyanis a NOB minden kérését teljesítette, és a jelzett gondokat orvosolta, ahogy a jövőben is kész azt megtenni. 
 
Az AIBA és a NOB vitája hosszú évekre nyúlik vissza, a bokszszövetség ugyanis éveken át válságban volt. Vu Csing Kuo korábbi elnök 2017 nyarára csődközeli helyzetbe vezette a szövetséget, ám leváltásával sem sikerült megnyugtatóan rendezni a helyzetet. Helyére tavaly januárban ideiglenesen az üzbég Gafur Rahimovot választották meg, akit az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítanak, az amerikai pénzügyminisztérium megfogalmazása szerint, "Rahimov Üzbegisztán vezető bűnözőinek egyike". A NOB már akkor tiltakozott személye ellen, ám hiába kérte hosszú ideig, hogy ne Rahimov irányítsa a szövetséget, az üzbég sportvezetőt pedig külön is megkereste, hogy ne jelöltesse magát az elnöki posztra, a szövetség a tavaly novemberi tisztújításán mégis az üzbéget választotta meg. Ezt követően az olimpiai bizottság november végén befagyasztotta a kapcsolatot az AIBA-val, mert úgy ítélte meg, hogy több területen továbbra is komoly problémák vannak a szervezetnél. A legnagyobb bizonytalanságot az AIBA pénzügyi helyzete és gazdálkodása, valamint Rahimov személye okozta. Az üzbég végül márciusban lépett a háttérbe, és bízta másra a szövetség irányítását.
 
A kapcsolat befagyasztása azt jelenti, hogy a NOB felfüggesztette az AIBA-nak szánt pénzek kifizetéseit, a szövetség pedig nem használhatja az olimpiai ötkarikát és a 2020-as nyári játékok emblémáját. Az AIBA nem lehet kapcsolatban a tokiói olimpia szervezőivel, a jegyeladásokat sem intézheti a sportág versenyeire, sőt a kvalifikációs rendszert sem határozhatja meg, nem tervezhet tesztversenyt a japán fővárosba és az olimpiai bokszprogramot sem alakíthatja ki.
 
Az AIBA nemrégiben elutasította, hogy végrehajtó bizottságának orosz tagja, Umar Kremlev üzletember magánforrásból 16 millió dollárral rendezze a szövetség tartozásait.
 
Az ökölvívás 1904 óta olimpiai sportág - csak az 1912-es játékok műsorán nem szerepelt -, míg az AIBA 203 tagországgal a világ harmadik legnagyobb sportszervezte.
 
Fotó forrása: Phil Walter/Getty Images

 

Videók