Ez nem örömünnep, ez megalázás: ájult ellenfele hátáról szaltózott

Drew Chatman olyat tett, ami miatt közellenséggé vált. A sportszerűtlenség legalját mutatta meg a ringben az MMA harcos.


Drew Chatman meglehetősen gyenge statisztikát tud felmutatni profi karrierjéből, amiben feltehetően nagy szerepet játszott, hogy bemutatkozó mérkőzésén olyan alpári szabálytalanságot csinált, amire talán még nem is volt példa az MMA történetében. 

Pedig egész jól indult az amerikai harcos pályafutása amatőrként. 8 mérkőzéséből hetet megnyert, a maradék egy mérkőzést pedig törölték, vagyis gyakorlatilag makulátlan rekorddal indult el a profik között nehézsúlyban. 

Aztán jött a bemutatkozó mérkőzés. Ezt szintén megnyerte Chatman, azonban közvetlenül a győzelem után olyat tett, amit nem tudott megbocsátani az MMA közösség. 

Az eset röviden:

- Irvins Ayala egy lábsöpréssel földre viszi Chatmant és intenzív támadást indít ellene.

- Ahogy mindketten a földre zuhannak, Chatman maga elé tartja a térdét, ami szó szerint kiüti a támadót. Ayala elveszti az eszméletét.

- Chatman győzelmi mámorában páros lábbal ráugrik elalélt ellenfelére, majd onnan egy szaltót indít. 

- A bíró kihirdeti a meccs végét, a közönség fütyül, a kommentátorok nem, hisznek a szemüknek. 

Innen pedig olyan események indulnak el, amelyek érthetővé teszik, hogy Chatman a 2018 márciusi mérkőzése óta miért nem szerzett több győzelmet. A ketrecben tanúsított viselkedés miatt elveszik győzelmét és 90 napra eltiltják.

A szurkolók és az MMA sportolók azonban olyannyira felháborodnak a megalázó viselkedés miatt, hogy twitteren üzennek:
"Ilyen ember nem való közénk!"

Drew Chatman az első, botrányos profi mérkőzése óta nem szállt ringbe.

 

Videók