Óriási blama: Bacskai Balázs kikapott az első fordulóban

A magyar versenyző pontozással kapott ki norvég ellenfelétől.


Bacskai Balázs -75 kg-ban lépett kötelek közé Mindaugas Gedminas ellen a Londonban zajló olimpiai kvalifikációs tornán.

Az első menetben Bacskai próbált irányítani, de komolyabb ütést nem tudott bevinni.

A második menet már sokkal több közelharcot hozott, így a fáradtság is jobban látszódott a feleken. 

Bacskai az utolsó három percben mindent megtett, ment előre megállás nélkül, sokat ütött és sokszor talált is, Mindaugas ugyanakkor nem fáradt el, a bekapott pofonok ellenére is jól mozgott és igyekezett válaszolni az ütésekre. A kiélezett csatát végül 3-2-es pontozással nyerte meg Mindaugas, akit két bíró 30-27-re, egy pedig 29-28-ra hozott ki győztesnek, a másik kettőnél pedig Bacskai nyert 29-28-ra.


A Magyar Ökölvívó Szövetség korábban vitatott körülmények között jelölte Bacskait, - otthon hagyva Harcsa Zoltánt - hogy ő képviselje a magyar színeket a selejtezőtornán. Nagy port kavart az akkori döntés ökölvívó berkekben.

Bacskai így értékelt a mérkőzés után: 

"Hát, ezt alaposan elszúrtam, és abszolút nem értem, mi történt velem. Jó formában érzem magam, jók voltak a kesztyűzések, a bemelegítés is rendben ment, minden adott volt a sikerhez. Csapnivalóan bokszoltam, nem értem."

 

Sport365.hu - "Tök mindegy, hogy amatőr vagy profi, a legjobb magyar képviselje az országot"

Az Európa-bajnok magyar ökölvívó, olimpikon Bacskai Balázzsal beszélgetett a Sport365, ahol igyekeztünk megvilágítani az ő oldalát is a történtekkel kapcsolatban. Mint ismert, először arról számoltunk be, hogy Harcsa Zoltán és Bacskai Balázs zárt ajtók mögött döntik el, hogy ki menjen a kvalifikációs tornára. Arra viszont nem sokan gondoltak, hogy maga a mérkőzés is elmarad...

 

Sport365.hu - Harcsa Zoltán: Nem így terveztem a visszavonulásom

A közelmúlt legeredményesebb magyar amatőr bokszolója, Harcsa Zoltán bejelentette visszavonulását. Ez sokkal bonyolultabb és fájóbb mintsem azt elsőre sokan gondolnák. Hiszen egyáltalán nem erre készült. Úgy képzelte el, hogy ott lesz a 4 hónap múlva induló olimpián, de valami félresiklott. Ezt követően jött Harcsa Norbert és Harcsa Zoltán videója, ami sokaknál kicsapta a biztosítékot .

 

Borítókép: Sport365

Videók