Ökölvívó Eb: bronzérem a nap másik magyar meccsén is

A 60 kilogrammosok között szereplő Varga Miklós bronzérmes lett pénteken a minszki ökölvívó Európa-bajnokságon.


A magyar bokszoló a hazai közönség előtt szereplő Vazgen Szafarjanc ellen lépett ringbe az elődöntőben, s bár az összecsapás kiegyenlített volt, Vargának - a pontozóbírák döntései értelmében - a háromból csak egy menetet sikerült megnyernie, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

Az első menetben és a második elején is Varga tűnt jobbnak, majd a mérkőzés derekán Szafarjanc átvette a kezdeményezést, s a második menet második felében több tiszta találatot is bevitt. A harmadik szakaszban aztán a fehérorosz versenyző a szurkolók buzdítása közepette már csak arra törekedett, hogy biztos védekezéssel megőrizze az előnyét, s ezt sikerrel teljesítette is.

A 25 esztendős debreceni születésű öklöző pályafutása második Eb-bronzérmét szerezte meg, az elsőt még 2008-ban, Liverpoolban nyerte. A magyar válogatott két harmadik hellyel zárta az Eb-t, a 75 kilogrammos Harcsa Zoltán szintén pénteken szerzett bronzérmet, mivel elődöntős összecsapását kézsérülése miatt fel kellett adnia.

Videók