Ökölvívás: Öt magyar aranyérem a Papp László emléktornán

A szombati döntők felében, ötben magyar siker született a Hajdúszoboszlón rendezett 2. ökölvívó Papp László Emlékversenyen.


A finálék húsz résztvevőjének nemcsak egymással, hanem a közel negyven fokos kánikulával is meg kellett küzdeniük a helyi strandon.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint 49 kg-ban a hajdúsámsoni Ungvári Istvánnak élete egyik legjobb teljesítménye sem volt elég ahhoz, hogy legyőzze a sziklakemény kazah Nurzsan Kosanovot.

Eggyel feljebb, 52 kg-ban Dobrádi Zsoltnak hasonló élményben volt része a tavalyi Eb ezüstérmese, az angol Khalid Yafai ellen, aki a torna legjobb bokszolójának járó különdíjat is elnyerte. Yafai bátyja, Gamal (56 kg) nagyot küzdött Kalucza Norberttel, bárkit ki lehetett volna hozni győztesnek, de az idősebb Yafait látták jobbnak.

Ugyanez volt a pontozás Varga Miklós és a szintén Eb-ezüstérmes angol Fain Weaver meccsén 60 kg-ban, de itt a magyar nyert. A válogatott csapatkapitánya, Káté Gyula (64 kg) az első menetben kétszer leütötte cseh ellenlábasát, így gyorsan véget is ért a mérkőzés.

A tavalyi Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg) sem izzadt meg: az első menetben kétszer, a másodikban egyszer rendítette meg szintén cseh riválisát, mire a bíró beszüntette az egyoldalú küzdelmet. A 81 kg-os Szellő Imre is folytatta lehengerlő szereplését, egyhangú pontozással verte a finn Eemeli Katajistót.

Szupernehézsúlyban (+91 kg) Bouquet Bence nyugodt boksszal vezetett a debreceni Bernáth István ellen, amikor a harmadik menetben a hajdúsági öklözőt súlyos orrvérzése miatt leléptették.

Kovács László szövetségi kapitány elégedett volt a szeptember végén kezdődő bakui világbajnokságra készülő versenyzőkkel:

- 70-80 százalékos állapotban vannak a keret tagjai, Varga, Káté, Bacskai és Szellő napról napra jobban belelendült, s az is hasznos volt, hogy a szerencsés sorsolásnak köszönhetően egyre nehezebb ellenfelekkel kerültek szembe - fogalmazott a szakember.

A torna legjobb külföldi versenyzőjének az angol Khalid Yafait, a legjobb magyarnak pedig Varga Miklóst választották meg.

Videók