Ngannou felvette a kapcsolatot Fury csapatával egy esetleges bokszmeccs miatt

Vajon érdekelné a nézőket ez a párharc?


A korábbi UFC nehézsúlyú bajnok, Francis Ngannou, aki jelenleg szabadúszó megpróbál egy bokszmeccset összehozni Tyson Furyval.

Mindkét fél kifejezte érdeklődését egy esetleges mérkőzés iránt, és Ngannou szerint megkezdődtek az első tárgyalások Fury csapatával. Mivel Ngannou a sikertelen tárgyalások után távozott a UFC-től, a következő lépését tervezi a küzdősportok terén, és reméli, hogy Fury nyáron elérhető lesz.

„Beszéltem a képviselőivel. Egy Oleksandr Usykkal való áprilisi mérkőzésen dolgoznak. Szóval addig nem lesz szabad. De próbálom megnézni, hogy meg tudunk-e egyezni azelőtt a meccs előtt. Ez időt ad nekem arra is, hogy felkészüljek egy bokszmeccsre. Szóval, nincs gondom az időponttal” - mondta Ngannou a TMZ Sportsnak.

Ngannou reméli, hogy sikerül egyezséget kötnie Furyval, hogy az Usyk elleni meccs után megmérkőzhessenek, de a tárgyalások még kezdetlegesek.

„Meglátjuk, szerintem még túl korai lenne következtetést levonni. Korai még bármit is mondani róla, de megvizsgáljuk a lehetőségeket. Már két éve beszélünk erről a meccsről. Azt hiszem, ezen a ponton az emberek erre a meccsre várnak, többet beszélnek róla, mint egy Joshua elleni párharcról. Bár a Joshua elleni meccs még mindig egy hatalmas küzdelem lenne, mi egyfajta előrehaladott állapotban vagyunk a Tyson Furyval.”

Borítókép: Getty Images

Videók