Nem érhet így véget egy legenda karrierje: irány Brazília!

A UFC januárban Brazíliába látogat.


A Merab Dvalishvili elleni UFC 278-as mérkőzése előtt Jose Aldo azt mondta, hogy még mindig azért küzd, hogy UFC bajnok legyen, és ha nem tudja megnyerni az övet, akkor nem sok értelme lenne tovább folytatnia.

Miután Dvalishvili legyőzte Aldót, a kemény grúz váltott pár szót Aldóval, amit meg is osztott a nézőkkel.

„Amikor a földön feküdt, és kezet fogtam vele, azt mondtam neki, hogy köszönöm szépen a meccset. Megpróbáltam felsegíteni, de csak annyit mondott, hogy ez volt az utolsó meccsem, azt hiszem, végeztem” – mondta Dvalishvili.

Aldo edzője, Andre Pederneiras szerint azonban ennek a sztorinak nem így lesz vége.

„Készítettek egy mini-dokumentumfilmet rólam és Aldóról, a kapcsolatunkról és jobban beleláthattunk azokba a pillanatokba, amikor Aldo vesztett. Volt, hogy hozzám fordult, és azt mondta: „Abbahagyom. Nem akarom ezt tovább csinálni.” Ha tudnátok, hányszor veszít egy sportoló, és utána azt mondja, hogy nem akar többet harcolni. Pár nap múlva pedig visszatérnek. Nem csak Aldótól hallottam már ilyet. Ilyenkor mindig azt mondom nekik: „ma csináljátok azt, amit akartok, később majd beszélünk”. Biztos vagyok benne, hogy semmi sem változott. Hacsak nem hozza fel ezt újra a következő hetekben, amit nem hinnék. Hány olyan harcos van, aki ennyi éven keresztül képes ott lenni a top 5-ben, mint Aldo? A legtöbb srác Aldo korában, visszavonul, miután már elért mindent.”

A cikk folytatásáért kattints a képre.

Borítókép és fotók: Alejandro Salazar/PxImages/Icon Sportswire a Getty Images

Videók