Muhammad Ali unokája győzött első meccsén, majd megható szavakkal emlékezett nagyapjára

Továbbviszi az örökséget.


Muhammad Ali unokája, Nico Ali Walsh technikai KO-val győzte le ellenfelét az első profi bokszmérkőzésén.

Ötvenöt évvel azután, hogy Bob Arum, a Top Rank promótere lebonyolította Ali első összecsapását, felügyelte Ali unokájának első találkozóját, ezzel tovább vitte a legkülönösebb örökséget.

Ali Walsh már az első menet elején megzáporozta ellenfelét ütéseivel, az egyik jobbkezes ütését követően pedig Jordan Weeks alaposan megszédült. A bíró ekkor még tovább engedte a harcot, de 1 perc 49 másodperccel az első menet kezdete után, azonban jelzett, hogy vége a találkozónak.
 

 

Walsh sikerét édesanyja, Muhhamad Ali lánya a szorító mögül nézte végig. A bokszolót edzőként az a Sugarhill Steward segítette, aki együtt dolgozik Tyson Furyval is.

További érdekesség, hogy Walsh abban a nadrágban lépett a szorítók közé, amit még nagyapjától kapott, győzelme után pedig hozzá hasonlóan pózolt.

A mérkőzést követően természetesen szót ejtett a legendáról is.

„Sokat gondoltam rá. Hiányzik. Nagy nyomásnak tűnhet ez, de számomra ő csak a nagyapám. A tömeg számára ő a valaha élt legnagyobb bokszoló, és talán a legnagyobb ember. De nekem? Ő a legnagyobb nagyapa.”

Walsh a promóterére is kitért a meccs utáni interjúkban.

„Ő népszerűsítette a nagyapámat, most pedig engem. Ez képtelenség. Valami olyan, aminek egy hollywoodi filmben kell szerepelnie.”

Borítókép: twitter.com/TopRankBoxing

Forrás: skysports.com

Videók