Megsérült az olimpiától első körben búcsúzó magyar ökölvívó

Gálos Roland fájdalmakkal küzdötte végig a mérkőzést.


Az 57 kilogrammban szereplő Gálos Roland első mérkőzésén kikapott, így búcsúzott a tokiói olimpia ökölvívóversenyétől, melynek egyetlen magyar indulója volt.

A bajaiak 26 éves bokszolója a kazah Serik Temirzsanov ellen lépett ringbe a nyolcaddöntőbe jutásért. Előzetesen kiélezett csatára lehetett számítani, összességében azonban Gálos sima vereséget szenvedett.

A mérkőzést alapvetően meghatározta Temirzsanov kiváló "rajtja", alig fél perc után ugyanis egy szép jobb egyenest követően a mérkőzésvezető számolt Gálosra, aki kissé tompán mozgott a meccs elején. Aztán hiába vette fel a ritmust, a menetet elveszítette, ráadásul az ötből két pontozónál 10-8-ra, így komoly hátrányba került három perc után.

A második szakaszban már egyértelműen Gálos ment előre, de nem ütött eleget, ráadásul Temirzsanov kiváló érzékkel indított bele támadásaiba, a menet közepén pedig kemény testütései után a bíró - kissé talán elhamarkodottan - ismét számolt a magyarra.

A középső három percet a pontozók az elsőhöz hasonlóan értékelték, így Gálos Rolandnak lehengerlő zárószakaszra lett volna szüksége. A bajai sportoló ezt végig robotolta, többször szépen talált is, de Temirzsanov kontrolálta az eseményeket, így ezt a szakaszt is nyerte, és egyhangú pontozással (30-25, 30-25, 30-27, 30-27, 30-27) jutott a 16 közé.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság Magyarock elnevezésű közösségi oldala szerint a magyar sportoló a második menetben megsérült. Mint később kiderült, bordatörést szenvedett, és fájdalmakkal küzdötte végig az összecsapást.

Gálos Roland búcsúja után magyar versenyző nélkül folytatódik az olimpiai boksztorna.

Borítókép: Facebook.com/magyarökölvívószövetség

Videók