Mégis indulhatnak az iráni cselgáncsozók a nemzetközi versenyeken

A CAS elfogadta az irániak fellebbezését.


A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hatályon kívül helyezte a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) döntését, mely szerint Irán nem indulhat el a nemzetközi versenyeken.

Az IJF 2019 októberében zárta ki Iránt azzal az indokkal, hogy az ázsiai ország megtiltja sportolóinak, hogy izraeli ellenféllel mérkőzzenek.

Az ügy hátterében az áll, hogy a 2019-es tokiói világbajnokságon a 81 kilogrammosok között címvédőként indult Szaid Mollaejt az iráni hatóságok a családja fenyegetésével kényszerítették arra, hogy lépjen vissza a negyeddöntőtől annak érdekében, hogy ne kerülhessen szembe az izraeli Szagi Mukival. Később a bronzmeccset is el kellett veszítenie, hogy a dobogón se állhasson együtt az izraelivel.

A 29 éves Mollaej azóta elhagyta hazáját, és előbb menekültstátuszt kapott Németországban, majd felvette a mongol állampolgárságot, és idén februárban elindult az izraeli Grand Slam-viadalon is.

Irán fellebbezett a kizárás ellen, a CAS pedig hétfőn bejelentette, hogy - noha Irán valóban súlyos etikai vétséget követett el - felfüggeszti az IJF határozatát, mert a világszövetség túllépte a saját hatáskörét. A CAS kiemelte, Irán olyan büntetést érdemel, amely egybevág az IJF szabályzatával.

Borítókép:  David Finch/Getty Images

Videók