Meghalt a ringben a bokszoló, aki nem is bokszolhatott volna

Egészen döbbenetes történet Albániából.


Egészen döbbenetes dolgok történtek mind a szorítóban, mind azon kívül a hétvégén, Albániában - számol be róla a profiboksz.hu.

A Shkodrában szombat este lejátszott gálán ringbe lépett a pehelysúlyú Ardit Murja, akinek az ellenfele – akkor még legalábbis így tudták – a bolgár Iaso Velichkov volt. A két bunyós az első menetben méregetni kezdte egymást, Murja pedig hamarosan betalált egy pontos balegyenessel, illetve egy testütéssel.

Velichkov először nem is reagált kb. semmit, de néhány pillanat múlva a ringsarokba hátrált, hanyatt esett a kötélzetre, majd a padlóra zuhant és lenn is maradt. Az orvosok azonnal berohantak, de gyakorlatilag már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A szomorú eseményeknek ezzel azonban nincs vége, hiszen, mint kiderült, a szorítóban nem Iaso Velichkov vesztette életét, hanem unokatestvére, Boris Velichkov, aki körülbelül egy éven át használta különböző meccseken a kuzinja engedélyét. A két rokon állítólag nem is hasonlít egymásra, így különösen érdekes, hogy senki nem foglalkozott azzal, hogy az engedélyhez csatolt fényképen szereplő ökölvívó nem egyezik meg azzal, akit regisztrálnak, illetve vélhetően a személyi igazolvánnyal, vagy egyéb hivatalos okmánnyal való összehasonlítás sem történt meg az előzetes ellenőrzések során. Ahogy egyébként az is talány, hogy Boris Velichkov konkrétan mibe halt bele, hiszen a felvételek tanúsága szerint nem kapott akkora ütést, ami ezt indokolhatta.

Az mindenesetre tény, hogy nagyon sokan, akik a profi ökölvívás körül dolgoznak, láthatóan fittyet hánynak arra a tényre, hogy a szorítóban emberek élete bizony nüánszokon múlhat és rendkívül felelőtlenül próbálják a saját megélhetősüket megalapozni úgy, hogy közben naiv és nem túlságosan éleslátó emberek egészségét váltják aprópénzre.

Fotó: profiboksz.hu

Videók