Mayweather vs. McGregor: a szurkolók megkapták, amit akartak

A fejenként százmillió dollárt is meghaladó bevételeket tekintve valójában két győztese van.


Floyd Mayweather nyerte az év legjobban várt bokszmérkőzését az MMA-világbajnok Conor McGregor ellen.  Az ír kellemetlen és a ringben szokatlan stílusával az első néhány menetben meglepetést okozott, de nem tudta megtörni Mayweathert, aki higgadtan bokszolva, szokásos defenzív stratégiájával őrölte fel ellenfelét, a tizedik menetben pedig TKO-val megnyerte a meccset, amelynek a fejenként százmillió dollárt is meghaladó bevételeket tekintve valójában két győztese van.
 
"A szurkolók megkapták, amit látni akartak. Sokkal jobb volt Conor, mint amire számítottam, nagyon kemény versenyző, de jobb voltam. Az volt a terv, hogy csak süsse el az összes erős ütését az elején, majd a végén megnyerem a meccset" - mondta a győzelem után Mayweather, aki leszögezte, ez volt az utolsó bunyója.
 
 
"Összeszedettebb volt. Nem olyan gyors, nem olyan erős, de hihetetlen türelmes és pontos ütései voltak. Remélem, mindenkinek szép estét szereztünk. Kicsit megroggyant a térdem, éreztem, hogy kezdek fáradni, de engedhettek volna tovább küzdeni, szoros meccs volt" - mondta vereségéről Conor McGregor még a ringben, majd leszögezte, hamarosan visszatér a UFC-be, de azt sem zárta ki, hogy a jövőben még bokszolni fog.

Mayweather vs. McGregor: menetről menetre a TKO-ig " KÜZDŐSPORTOK › Friss hírek

Ha esteleg bárki lemaradt volna a várva várt mérkőzésről.

Videók