Letartóztatták Conor Mcgregort

Nem először kerül összetűzésbe a törvénnyel.


A UFC sztárjának újra bíróság elé kell majd állnia, miután kedden letartóztatták őt Dublin nyugati részén,  közúti veszélyeztetés miatt.

Az Irish Independent arról ír, hogy a sportoló a becslések szerint 187 000 dollár értékű Bentley Continental GT-jével haladt Lucan és Palmerstown között, amikor a rendőrök rajta kapták. Az újság arról is ír, hogy a sportoló járművét is lefoglalták egy rövid időre, amit azóta már visszakapott.

Az ír nemzeti rendőrség nem nevezte meg McGregort az ország adatvédelmi korlátozásai miatt, de megerősítették, hogy letartóztattak egy férfit.

„A rendőrség etartóztatott egy harmincas éveiben járó férfit egy veszélyes vezetési incidens miatt Palmerstown környékén tegnap este, 2022. március 22-én, kedden” – közölte a minisztérium az Independenttel.

„A férfit a Lucan Garda pályaudvarra vitték, ahol később vádat emeltek ellene. A Blanchardstown Kerületi Bíróság előtti megjelenéséig elengedték” – tették hozzá.

Amennyiben megállapítják McGregor bűnösségét, 5502 dollárnak megfelelő pénzbírságot szabhatnak ki rá, vagy hat hónap börtönbüntetésre is ítélhetik , de akár mindkettő bíüntetést is kiróhatják rá.

Nem ez volt az első eset, hogy a sztársportoló bajba keveredett. Korábban már 18 ügyben vizsgálódtak ellene. Legtöbbször a nem megfelelő vezetési stílusa miatt került összetűzésbe a törvénnyel, de olyan is akadt, hogy bántalmazással vagy szexuális zaklatással vádolták.

Borítókép: Jeff Bottari/Zuffa LLC

Forrás: independent.ie

Videók