Lennox Lewis szerint Deontay Wilder nem verte volna meg Mike Tysont

A legenda állást foglalt. Ti jöttök.


Lennox Lewis 2018 januárjában azt állította, hogy Deontay Wilder nem tudta volna legyőzni a gyakran emlegetett „ Mike Tysont", és ez még azelőtt történt, hogy a Bronz Bombázó veszített volna Tyson Fury ellen.

A korábbi nehézsúly több mint két évvel ezelőtt a Twitteren fejtette ki véleményét, miután az amerikai bunyós azt állította, hogy a 80-as évek végén is simán meverte volna Tysont, amikor Iron Mike igazi csúcsformában volt.


A brit emellett méltatta is a "Bronz Bombázót" azért, mert ennyire magabiztos.


Kétségtelen, hogy Wilder nagy híve a saját képességeinek. Amikor 2018-ban a TMZ megkérdezte Wildert, hogy lett volna-e esélye Tyson ellen, akkor egyértelműen azt válaszolta: "Igen!" Wilder azt hangsúlyozta, hogy nem fél senkitől a nehézsúlyban, sem a múltból, sem a jelenből, független attól, hogy ki a "régi iskolát" ki az "új iskolát" tanulta.

Sport365.hu - Lennox Lewis: „Tyson először megpróbált megölni"

Lennox Lewis első emlékei Mike Tysonnal kapcsolatban mosolyra fakasztja az embert, azonban ezt a vigyort nagyon gyorsan letörölte az "Iron Mike" becenévre hallgató ökölvívó. Lewis és Tyson végül 2002-ben küzdöttek egymás ellen, de akkor már karrierjük elhomályosodni látszódott, miközben pályafutásuk elején volt, hogy együtt edzettek.

Forrás: sportbible.com
Borítókép: Getty Images

Videók