Küzdősportok Világjátéka: mindhárom magyar döntős kick-boxban

A szentpétervári Harcművész Világjátékok tegnapi napján ünnepelhettek a magyarok, hiszen mind a három versenyzőnk bejutott a döntőbe – nem is akárhogyan.


A 63.5 kg elődöntőjében egy jordán küzdő, Akram Ahmad Muflich Aljhran próbálta útját állni Görbics Gábornak.

"Az első menet elején már látszott, hogy az előkészítő technikák is gyorsan mennek, melyeket komoly ütőerővel és gyors rúgásokkal fejezett be. Összeállt Gábor mozgása, a kéz-és lábtechnikák is, a talajon való mozgással együtt. A jordán fiú ezzel nem tudott mit kezdeni, s hamar nagy előnybe került a közönség körében is népszerű versenyzőnk. A menet végén a gong mentette meg a földre került ellenfelet. A második menetben több hatékony lábsöprést is bevitt Gábor, s mindezt változatos bunyóval fűszerezte. Rövid, szűk bal test felütéssel leküldte ellenfelét. Akram megpróbált visszavágni, de nem bírt.A harmadik menetben Görbics Gábor sokszínű, alapállás váltós, fordulórúgásokkal vegyített rohamokat vezetett, jobb kézzel testen kiütötte a jordánt, és így bejutott a Világjátékok döntőjébe, ahol pénteken az orosz Sergey Lipinetc várja. - mondta Juhász Gábor, a Szövetség PR igazgatója.
P

oint-fightingban 63 kg-ban Veres Richárd sem bízott semmit a véletlenre, és leiskolázta a dél-afrikai Ryan Donovan Philipset, 11:1 arányú megsemmisítő vereséget mérve rá. Technikai K.O. volt. Richárd a pénteki fináléban egy régi riválissal csap össze, az olasz Adriano Passaro-val.

74 kg-ban Gömbös László sem hagyott sok kétséget arról, hogy ennek a súlycsoportnak Ő a legnagyobb esélyese. Ennek a ténynek a kárvallottja most a szlovén Tilen Zajc lett, akit a népszerű „Gömbi” 12:6 arányban vert.

Igazán a második menet döntötte el a csatát, amit a magyar fiú 6:1 arányban gyűjtött be.  Három aranyesélyes magyarnak is szurkolhatunk tehát pénteken a küzdősportok olimpiájának számító World Combat Games-en.

Videók