Kubában edzőtáborozik az ökölvívó-válogatott

Jövő hétfőtől csaknem két hétig Kubában edzőtáborozik a magyar férfi ökölvívó-válogatott, amelyből hiányozni fog a londoni olimpián ötödik Harcsa Zoltán.


"Edzőjével, Szántó Imrével abban egyeztünk meg, hogy Zoli itthon készül ebben az időszakban" - mondta az MTI-nek csütörtökön Kovács László szövetségi kapitány. Havannába 18 versenyző utazik el, köztük lesz a 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg), a londoni olimpikon Varga Miklós (60 kg) és a decemberi országos bajnokságon félnehézsúlyban (81 kg) győztes, mindössze 17 éves Hámori Ádám is.

"Éppen az alapozás végén tartunk, lassan kezdődik a versenyszezon, így mi is kettős munkát végzünk majd, lesz kemény terheléses edzés és kesztyűzés is a helyiekkel" - beszélt a kubai programról a kapitány.

Kovács László hangsúlyozta, hogy kiváló lehetőség ez a tábor, hiszen a sportág egyik nagyhatalmánál készülhetnek, helyben ismerkedhetnek ezzel a bokszkultúrával. A túra január 18-áig tart, és nem sokkal utána már komoly feladat vár a magyar öklözőkre, mivel február 6-án kezdődik Debrecenben a kontinens egyik legerősebb nemzetközi tornája, a Bocskai István-emlékverseny. 

Videók