Krämer Péter: Nagyon csalódott vagyok!

Exkluzív interjú a magyar bokszolóval, Krämer Péterrel, miután ismét nem talált gazdára a magyar bajnoki cím.


Bacskai Balázs WBO nagyváltósúlyú bajnoki címét igyekezett megvédeni, Krämer Péter és Görbics Gábor pedig egy döntetlen után ismét megmérkőzött egymással a betöltetlen középsúlyú magyar-bajnoki címért.

A szeptember 3-i budapesti eseményen még egy címmeccs kapott helyet, hiszen Magyar Kinga a WBC váltósúlyú Francophone címéért húzott kesztyűt a szerb Olja Kljajic ellen. A Global Sport Event versenyzője korábban már bokszolt nemzetközi címmérkőzést, ám ez eddig a legrangosabb öv amiért ringbe szálhatott.

Sport365.hu - Bacskai megvédte a címét! - Nem volt kérdés!

Kovács Pál bemutatkozott profiként, de nem ilyen győzelemre számított. Ellenfele, Ericles Torres sérülés miatt az első menet után feladni kényszerült a találkozót. „Nem így szerettem volna nyerni, nagyon sajnálom, hogy megsérült az ellenfelem. A győzelem miatt természetesen boldog vagyok, és úgy érzem az első menetben domináltam is.

Krämer Péter és Görbics Gábor a betöltetlen középsúlyú magyar bajnoki címért harcolt. A két versenyző idén júniusban már megmérkőzött egymással, akkor 10 menet után döntetlen eredmény született, melyet mindkét fél azóta is vitat. Az első menet azt hozta, amit elvártunk: parázs csatát. Mindkét fél taktikusan, okosan, de nagyon bekezdett. Voltak kemény pofonok, viszont látni lehetett, hogy ha végig megy, ezt a meccset is nehéz lesz eldönteni, hogy ki nyeri. A második menetet inkább Görbicsnek lehetett adni, de kőkemény pofonok csattantak. A nézők hangja egy remek visszajelzés, miszerint egy nagyon jó meccset láthattunk. Eldobtam a billentyűzetem! A harmadik menet már inkább Kramernek volt adható. Ahogy telt az idő, a felek fáradtak, de az iram nem lassult a pofonok pedig ültek. A hatodik menet végén, még időn túl Görbics oda is ütött Kramernek. Hihetetlen csata volt. Végig ment megint a tíz menet. Ki gondolta volna, igaz? A győztes végül 94-96, 96-94, 95-95 senki. Döntetlen lett ismét a mérkőzés.

Ahogy telt az idő, a felek fáradtak, de az iram nem lassult a pofonok pedig ültek. A hatodik menet végén, még időn túl Görbics oda is ütött Kramernek. Hihetetlen csata volt. Végig ment megint a tíz menet. Ki gondolta volna, igaz? A győztes végül 94-96, 96-94, 95-95 senki. Döntetlen lett ismét a mérkőzés.

Fotók: Sport365

Videók