Kisemmizhetik a nehézsúlyú bokszlegendát!

Evander Holyfield csütörtökön pert indított, hogy megállítsa az emléktárgyainak az eladását. A november 30-án, esedékes aukción 450 tárgy kerül eladásra.


A korábbi nehéz-, és cirkálósúlyú világbajnok Evander Holyfield csütörtökön pert indított egy aukciós cég ellen. Az ötvenesztendős bokszlegenda az évek alatt komoly adósságot halmozott fel. Érdekesség, hogy Holyfield pár hónappal ezelőtt 7.5 millió dollárért adta el georgiai házát, ebből az összegből az adósságainak csak egy töredékét tudta kifizetni, nem mellesleg a lányának is tartozik több mint 400 ezer dollárral.

Holyfield megpróbálja megmenteni az emléktárgyait, így pert indított a Julien's Auctions cég ellen. A korábbi vitathatatlan világbajnok arra kérte a Los Angeles-i bíróságot, hogy akadályozza meg a november 30-án esedékes aukciót, amelyen a Julien's Auctions tájékoztatása szerint 450 tárgyat fognak aukcióra bocsátani.

Amennyiben a Los Angeles-i bíróság a bokszlegenda ellen dönt, akkor az aukción résztvevő személyek megvásárolhatják többek között Holyfield 1984-es olimpiai bronzérmét, a Mike Tyson elleni fülharapós mérkőzésen viselt kesztyűit, valamint a WBA (Boksz Világszövetség) 1992-es év bokszolója díját is!

Videók