Karakas február közepén, Csernoviczki talán a budapesti vb előtt versenyezhet újra

Pupp Réka, Özbas Szofi és Szigetvári Mercédesz viszont utazhat Dohába.


Legjobbjai, az egyformán sérülés miatt hiányzó Csernoviczki Éva és Karakas Hedvig nélkül szerepel a magyar női cselgáncscsapat jövő héten a dohai Mesterek Tornáján. Utóbbi február közepén, előbbi viszont csak hónapok múlva versenyezhet ismét.

Toncs Péter, a magyar női dzsúdósok szövetségi kapitánya az M4 Sport Sporthíradójában hétfőn elmondta: a keresztszalag-szakadás miatt egy hónappal ezelőtt megműtött Csernoviczkira hosszabb kihagyás vár, míg a részleges bokaszalag-szakadást szenvedett Karakas edz már ugyan, de még nem végez teljes értékű munkát, így biztonsági okokból kihagyja a dohai viadalt, amelyen így - a szakember tájékoztatása szerint - három magyar női cselgáncsozó indul.

A világbajnoki bronzérmes, a tavaly novemberi, prágai Európa-bajnokságon győztes Karakassal kapcsolatban hozzátette: a rehabilitációs edzésmunkának köszönhetően az ünnepek alatt már tatamin is dolgozhatott, földharcokat gyakorolt, a héten pedig már állásból is edzene, illetve reményei szerint legalábbis elkezdené a felkészülésnek ezt a részét is.

"Rá a tel-avivi Grand Slam-viadal vár első megmérettetésként február 18. és 20. között" - mondta Toncs.


(Kép: judoinfo.hu)

Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, kétszeres Eb-aranyérmes Csernoviczkit illetően abban bízik az edző, hogy a júniusban Budapesten rendezendő vb előtt még lesz lehetősége felhozó versenyen indulni.

"Évi olimpiai kijutása nincs veszélyben, tehát ő tud egyenesen Tokióra készülni, addigra pedig biztosan rendbe jön. Azonban így is eléggé bizonytalan és rossz ez a helyzet. 2008 előtt Mészáros Anett-tel jártam ugyanígy, és nagyon nehéz volt összerakni Peking előtt. Ez egy nagy kihívás és nem egyszerű dolog" - közölte.


(Kép: David Finch/Getty Images)

Pupp Réka, Özbas Szofi és Szigetvári Mercédesz viszont utazhat Dohába, ahol értékes ranglista-pontokat osztanak. Toncs Péter szerint hármójuk közül a még juniorkorú Özbasnak a legjobbak az esélyei, de sok függ a sorsolástól, miként Pupp és Szigetvári esetében is. Utóbbi ráadásul közel van már a kijutáshoz, így nála különösen fontos, hogy mennyi pontot tud gyűjteni.

A budapesti vb-n, valamint a dohai és a tel-avivi viadalon kívül az április végi, május eleji lisszaboni Eb, illetve rá következő héten a párizsi GS-verseny szerepel még a tokiói olimpia előtt a nemzetközi versenynaptárban. Toncs Péter hozzátette: az európai szövetség is közzétett ugyan egy tervezett versenynaptárt, amelyben az olimpiai kvalifikáció szempontjából kevésbé értékes European Openek - korábbi világkupák - vannak, de azokkal kapcsolatban már történtek törlések, így képlékeny a helyzet. A szakember hozzátette: úgy készülnek, hogy három Grand Prix-verseny azért még bekerül majd a naptárba, és bár egyiknek sincs egyelőre véglegesített időpontja, ebben az esetben Taskenttel, Tbiliszivel és Antalyával is tervezhetnek még az olimpia előtti időszakban.

A dohai viadalon négy magyar férfi versenyző is részt vesz. Pánczél Gábor szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, Ungvári Attila, Tóth Krisztián, Cirjenics Miklós és Sipőcz Richárd utazik.

Kép: Getty Images/judoinfo.hu

Videók