„Joshua sírt és fagyit evett, miután veszített Andy Ruiz Jr ellen”

Josh Warrington elmesélte mennyre volt megtörve Joshua a vereség után.


Josh Warrington elárulta, hogy Anthony Joshua nemrégiben FaceTime beszélgetésük során megnyílt előtte Andy Ruiz Jr elleni vereség miatt.

Az IBF egykori bajnoka meglepő vereséget szenvedett el Mauricio Lara ellen a hónap elején és most innen próbál visszakapaszkodni. Joshua hasonló esetben volt Andy Ruiz Jr ellen még 2019-ben. Magától értetődő, hogy Warrington már a visszavágót tervezi Lara ellen. Pontosan ezt tette Joshua is Ruiz ellen, aminek meg is lett az eredménye és visszaszerezte világbajnoki címeit.

„Olyanokat mondott nekem, hogy, amikor visszatérek csak egyetlen út van, az pedig felfelé. Olyan volt, mintha kicsit pszichológiai foglalkozást tartott volna nekem, erőt adott.”

„Mesélt nekem egy történetet, amikor New Yorkban járt és az utcán leszólítva, valaki megkérdezte tőle, hogy „Hé Anthony, miért vert meg az a kövér mexikói?” és lehajtott fejjel továbbment. Visszament a lakásba és ott maradt néhány napig, azt mondta, hogy sírt és fagyit evett, de miután visszatért, erősebb volt, mint valaha.”

Sport365.hu - Andy Ruiz Jr most éhesebb a sikerre, mint Joshua előtt - Videó

Andy Ruiz Jr komoly munkát végzett azóta, hogy elveszítette világbajnoki címét Anthony Joshua ellen, és most félelmetes formában van visszatérése előtt. Tanári módon bokszolt Anthony Joshua az Andy Ruiz elleni visszavágón, ahol pontozással visszavette mindhárom nehézsúlyú övét a szaúd-arábiai bokszgálán. A 30 éves brit Joshua egyhangú pontozással rendkívül simán lett újra a nehézsúly bajnoka.

Forrás: talksport.com
Borítókép: Nick Potts/PA Images via Getty Images

Videók