Isten éltesse a legendát, Mike Tysont!

Nincs még egy olyan bokszoló, mint Mike Gerard Tyson.


Ma ünnepli ötvennegyedik születésnapját a visszavonult amerikai ökölvívó, Michael Gerard „Iron Mike” Tyson. Ő nem csak szimplán egy bokszoló, sokkal több annál. 58 profi mérkőzéséből 50-et megnyert, 44-et kiütéssel, 6-szor szenvedett vereséget, 2-szer nem hirdettek győztest.

Sport365.hu - Cus D' Amato, aki kordában tartotta a "fenevadat"

Constantine (Cus) D'Amato 1908-ban született olasz származású ökölvívó edző volt, aki olyan tehetségekkel dolgozott együtt mint Floyd Patterson, vagy José Torres. És olyan edzői legendák nevelkedtek a keze alatt mint Teddy Atlas és Kevin Rooney. Cus fiatal korában amatőrként bokszolt is, de nem tudott profinak állni egy utcai verekedésben összeszedett sérülés miatt.

New Yorkban, Brooklyn városrészében töltötte gyermekkorát. Már fiatalon belecsöppent az utcai élet rossz oldalába, lopásokba, betörésekbe. Többszöri letartóztatás után 12 évesen javítóintézetbe került, ahol találkozott az egykori világbajnok ökölvívóval, Muhammad Alival. A fiatal Tysonra a bokszoló óriási hatással volt,el is határozta, hogy ökölvívó lesz, pontosabban világbajnok. A 13 éves Tyson első edzőjét, Bobby Stewartot egy edzőmérkőzésen úgy eltalálta, hogy eltört az orra. Stewart nem sokra rá bemutatta Cus D'Amatónak, a híres edzőnek, aki rögtön meglátta benne a hatalmas lehetőséget, a jövő bajnokát.


Fotó: MikeTyson/Twitter

D'Amato magához vette a fiatal tehetséget, akiért ezután egyedül csak ő felelt. Kiemelte a rossz környezetből, és egy családias légkörbe vitte. Tyson élete ekkor gyökeresen megváltozott, végre pozitív irányba. Cus szinte olyan volt, mintha apja lett volna Tysonnak, akit Mike szeretett és tisztelt. 1985-ben óriási veszteség volt számára, amikor elhunyt. Ekkor eltűnt az egyetlen ember az életéből, aki kicsit is féken tudta tartani hirtelen haragú természetét. Tyson edzését ekkor szinte kizárólag Kevin Rooney irányította.


Fotó: FocusonSport/GettyImages

Mike Tyson a nyolcvanas évek végén uralta a sportot, és 1986 novemberében 20 évesen és négy hónaposan minden idők legfiatalabbjaként lett nehézsúlyú világbajnok, s valamennyi nagyobb szervezetnél eljutott a vb-címig. A volt vitathatatlan nehézsúlyú bajnok a boksztörténelem egyik legfélelmetesebb és legpusztítóbb bokszolója, akinek karrierjét beárnyékolta pár sötét folt, de most nem ezekre fogunk koncentrálni.

Sport365.hu - Mike Tyson bevonulása volt a legfélelmetesebb - Videó

Az 53 éves volt vitathatatlan nehézsúlyú bajnok a boksztörténelem egyik legfélelmetesebb és legpusztítóbb bokszolója volt. A British Boxing megosztott egy videót Tysonról, amikor épp bevonult a mérkőzésére. Semmi mellébeszélés, semmi zene nem volt, míg az arcán semmi érzelem nem látszódott. Az egyik kommentátor szerint, Tyson tekintete azt sugallta, hogy harcosnak érzi magát és készen áll a munkára.

Ehelyett inkább a bokszlegendára koncentrálunk, azaz Tysonra, aki az ellenfeleit gyakran már azelőtt kiütötte, hogy ringbe léptek volna. Az 58 mérkőzéses karrirerjéből a Givemesport összeszedte a 10 legjobb küzdelmét.

10. Henry Tillman, 1990

Ezt a harcot az új kezdetnek is lehet nevezni, mivel Tyson négy hónappal ezelőtt James Buster Douglastól pusztító vereséget szenvedett, itt azonban felszívta magát. Tillman messze nem volt Iron Mike karrierjének legfélelmetesebb ellenfelei között, mégis az első menetben aratott győzelem Tyson számára hatalmas megerősítést jelentett.

Tysonnak kötelező volt visszatérnie, és ezt teljesítette is, nem is akárhogyan.


Fotó: Focus on Sport/Getty Images

9. Tony Tubbs, 1988

Tyson karrierjének első, az Egyesült Államokon kívüli küzdelme minden bizonnyal emlékezetes marad.

A 21 éves bajnok pusztító előadást tartott Tokióban, és a harcot a második menetben egy elképesztő bal horoggal fejezte be. Tubbs az első menetben még próbálkozott, ami fel is bosszantotta Tysont. Iron Mike dühös lett, ami soha nem volt jó tréfa, és a bajnok gyors és brutális fordulatban győzött.


Fotó: Sankei Archive via Getty Images

8. Frank Bruno, 1989

Tyson első címvédése vitathatatlan nehézsúlyú világbajnokként igazán hangsúlyos volt.

Brunót az emberek bajnokának tekintették, de egyszerűen nem tudta kezelni amerikai ellenfelét.

Tyson a brutális erőteljes ütésekkel uralta a találkozót, súlyos károkat okozva ellenfelének, mielőtt a bíró közbelépett volna, alig 10 másodperccel az ötödik menet vége előtt.


Fotó: Focus on Sport/Getty Images

7. Marvis Frazier, 1986

Tyson csillogó, nagy teljesítményű karrierjének leggyorsabb kiütése.

Frazier egyetlen korábbi veresége, Lary Homes ellen volt 1983-ban, a Tysonnal való találkozása előtt pedig a Philadelphiában született harcos hat egymást követő győzelmet tudhatott maga mögött.

Iron Mike nagyon gyorsan padlóra küldte Fraizert, a harcot végül mindössze 30 másodperc alatt eldöntötte Mike. Micsoda győzelem volt!

6. Tyrell Biggs, 1987

Biggs aranyérmet nyert az 1984-es nyári olimpián. Annak ellenére, hogy Iron Mike és közte szemmel láthatóak voltak a méretbeli különbségek, Tyson legyőzte Biggset. Mindezt sebességének és fantasztikus erejének köszönheti.

A győzelmet a hetedik menetben kiütéssel állította be, amivel megvédte nehézsúlyú bajnoki övét.


Fotó: Jeffrey Asher/ Getty Images

5. Frank Bruno, 1996

Tyson Brunóval folytatott újrajátéka tele volt háttértörténetekkel.

Ez mindössze Tyson harmadik harca volt, miután kikerült a börtönből, és a viszonylag két könnyű mérkőzés után jött egy félelmetes ellenfél vele szemben.

De olyan volt, mintha Tyson egy percet sem töltött volna távol a boksztól, és a harmadik menetben technikai KO-val győzni tudott. Ezzel ismét elnyerte a WBC nehézsúlyú bajnoki övet. Ikonikus visszatérés, az egyszer biztos.


Fotó: Focus on Sport/Getty Images

4. Larry Holmes, 1988

Az éjszaka, amikor Tyson bosszút állt Muhammad Aliért.

Holmes már két éve nyugdíjba vonult a találkozó előtt, de a 38 éves férfi még mindig elképesztő fizikai formában volt a meccsen. Ennek ellenére nem volt ellenfél a fiatal Tyson számára.

Iron Mike négy menetben lebontotta a legendás volt bajnokot, megerősítve helyét a bolygó legfélelmetesebb bokszolója elnevezésért.


Fotó: Focus on Sport/Getty Images

3. Tony Tucker, 1987

Ez a harc talán Tyson egyik legnehezebb csatájának felel meg.

Tucker rendkívül tehetséges harcos volt, és 1987-ben egy ideig birtokolta az IBF nehézsúlyú övet. Tysonnak mélyre kellett ásnia magában, hogy legyőzhesse ellenfelét, de egyhangú pontozással végül sikerrel járt, és fontos győzelmet aratott.

A fiatal Iron Mike hozzászokott ahhoz, hogy korán befejezi az összecsapásait, de ez a mérkőzés azt is bizonyította, hogy van kitartása, amivel alátámasztotta nagyságát a sportágban.


Fotó: The Ring Magazine via Getty Images

2. Trevor Berbick, 1986

Ezen a mérkőzésen Tyson lett a történelem legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka, ezt a rekordot a mai napig tartja.

20 éves korában Iron Mike kiállt a WBC bajnok ellen, és két menetet követően el is pusztította őt.

Tyson ezzel a sikerével bejelentkezett az elit sportág nagyjai közé, és gyorsan a legizgalmasabb bunyóssá nőtte ki magát.


Fotó: Focus on Sport/Getty Images

1. Michael Spinks, 1988

Ez volt az az óra, éjszaka, amikor a legendás nehézsúlyú mérkőzésre az egész sportvilág felfigyelt, és mindenki erről beszélt.

Spinks 31 küzdelem során verhetetlen volt, és emellett 21 kiütés szerepelt a neve mellett, ám az ellenfele sem volt akárki.

Mindössze 91 másodpercbe telt, amíg Tyson kiütötte Spinks-t, egy olyan összecsapáson, amin a legtöbb néző volt a sport történetében.


Fotó: GettyImages

Mindkét férfi azóta helyet kapott a Nemzetközi Boksz Hírességek Csarnokában, amivel halhatatlanokká váltak. Ezt követően még inkább felértékelődik Tyson elképesztő gyors győzelme.


Fotó: Ethan Miller/Getty Images

Tysonnak meglehetősen lenyűgöző, de egyben viharos karrierje volt. Elképesztően sok pusztító győzelmet aratott, csak az a kár, hogy a bokszkarrierje utolsó szakaszában már nem volt az igazi. Sokszor a botrányairól beszélünk, vagy éppen a híres Evander Holyfield elleni két mérkőzéséről - és természetesen Holyfield fülének harapásáról. De karrierjének korai szakaszában és a visszatérése után abszolút megállíthatatlan volt, egy világelső harcos, akihez foghatót valószínű soha nem látunk még egyet.

Mike Tyson korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok áprilisban jelentette be: 53 évesen újrakezdte az edzéseket és kész megint szorítóba lépni jótékonysági mérkőzés keretein belül. Iron Mike egy 21 másodperces összevágott felvétellel borzolta fel a kedélyeket, ami a bokszrajongók számára egy igazi álom. A felvétel végén Tyson a kamerához fordult, és bemondta, amit a szurkolók millió szerettek volna már hallani egy ideje: "Visszatértem!"


Fotó: sportbible.com

Ezt követően újra edzésbe állt a nehézsúly másik egykori világbajnoka is, Evander Holyfield. Csaknem negyedszázad múltával tehát harmadszor is találkozhat egymással a ringben a profi ökölvívás korábbi két nehézsúlyú amerikai kiválósága, Evander Holyfield és Mike Tyson.

Mivel annyira szeretik az olvasók a Mike Tysonról készült cikkeket, így arra gondoltunk, hogy a legolvasottabbakat össze is szedjük. 

Sport365.hu - Mike Tyson: „Esélyem se lett volna Ali ellen"

Valószínűleg minden idők legnehezebb bokszkérdése az: ki nyerne egy esetleges Tyson - Ali összecsapáson? Sajnos soha nem tudhatjuk már meg a választ, de maga Tyson úgy véli, hogy nem lett volna esélye az amerikai nehézsúlyú világbajnok ökölvívó ellen. Mike pontosan elmagyarázta ennek okát: „mert senki sem verheti meg Ali főnököt".

Sport365.hu - Mike Tyson brutális edzéstervvel készült meccseire - Videó

Mike Tyson egyidőben "a legrosszabb ember a bolygón" névvel ellátott ember volt a földön, de ahhoz, hogy ez a ringben kijöjjön brutális edzésprogramban kellett résztvennie. Mindössze 20 évesen és 4 hónaposan Tyson lett a legfiatalabb nehézsúlyú világbajnok, amikor is 1986 novemberében legyőzte Trevor Berbick-t a WBC címért folyó küzdelemben.

Sport365.hu - Fury: „Tyson agyonverte volna a jelenlegi nehézsúlyt"

A legnagyobb tisztelettel beszél folyamatosan Tyson Fury a legendás Mike Tysonról. Legutóbb azt firtatta, hogy a jelenlegi nehézsúlyú bokszolók közül nincs senki sem, aki felvehette volna vele a kesztyűt. Az „Iron Mike" becenévre hallgató ökölvívót Muhammad Ali mellett minden idők legjobb bokszolónak tartják.

Sport365.hu - Mike Tyson nem szereti ha az arcába tolják a kamerát - Videó

Mike Tysonnal szeretett volna egy szelfit készíteni a rajongó, amit kicsit elutasítóan fogadott a bokszlegenda a Deontay Wilder Tyson Fury összecsapáson. Az 53 éves visszavonult bokszóló is részt vett az MGM Grand Garden Arénában tarott főmérkőzésen, ahol kitüntetésben részesítették olyan legendákkal együtt, mint Evander Holyfield és Lennox Lewis.

Sport365.hu - Az egykori nehézsúlyú világbajnok attól tart, hogy visszatér a régi Tyson

A "bolygó legveszélyesebb embereként" ismert Mike Tyson, most 53 éves korában arról morfondírozott, hogy attól tart, mi történne, ha visszatérne a régi Tyson. A legendás bokszoló a ringben sosem kegyelmezett. Brutálisan kivégezte általában az ellenfeleit, egy gyilkos ökölcsapással. Most az 50-es éveiben járva Tyson sokkal kevésbé félelmetes, fellépésekre jár vagy szurkóként jelenik meg bokszmérkőzéseken.

Sport365.hu - Ez ütős! - Mike Tyson ismét hozta a formáját - Videó

Mike Tyson három évtizeddel ezelőtt a legfiatalabb nehézsúlyú világbajnok volt. Most viszont bizonyította, hogy ennyi év elteltével sem kopott az ütőereje, ami jól látható Eminem legújabb a "Godzilla" című szám klipjében. Az ellenfelei sosem találták ilyen jókedvében Mike Tysont. (Donald Kravitz / Getty Images) A korábbi „legrosszabb ember a bolygón" becenevű bokszoló egy igazi globális szupersztárrá vált a visszavonulása óta.

Sport365.hu - Tyson: "Ez csak egy játék, Ali-t nem tudtam volna legyőzni"

A minap írtunk róla, hogy a WBSS szervezői rendeztek egy eWBSS tornát nehézsúlyú legendákkal, ahol végül két igazi ikon nézett egymással szembe. Muhammad Ali és Mike Tyson volt a két döntős, amit végül Tyson nyert egyhangú pontozással.

Sport365.hu - "Tyson hat hét edzéssel kiütné Wildert, Joshuát és Fury-t is"

A kétszeres nehézsúlyú világbajnok, Mike Tyson sokak szerint a legveszélyesebb ütő volt, aki valaha ringbe lépett 1985 és 2005 között. Tyson 56 ellenfeléből 44-et az öntudatlanságig pofozott, és továbbra is ő a valaha volt legfiatalabb nehézsúlyú világbajnok. A trónra 1986-ban ült fel, amikor 20 éves korában legyőzte Trevor Berbicket.

Sport365.hu - Mike Tyson 53 évesen is félelmetesen gyors - Videó

Mike Tyson rácáfolt a korára! Mint ismert egyre közelebb áll az 53 éves visszavonult ökölvívó, hogy visszatérjen, most pedig a kételkedőknek íme egy kis bizonyíték egy edzéséről. "Iron Mike" ezzel a videóval ferobbantotta a Twittert, amiben bemutatja, hogy a sebesége még mindig elképesztő. A videó mellé egy üzenet is járt: "Örökké rossz fiú maradok!"

Sport365.hu - Lennox Lewis: „Tyson először megpróbált megölni"

Lennox Lewis első emlékei Mike Tysonnal kapcsolatban mosolyra fakasztja az embert, azonban ezt a vigyort nagyon gyorsan letörölte az "Iron Mike" becenévre hallgató ökölvívó. Lewis és Tyson végül 2002-ben küzdöttek egymás ellen, de akkor már karrierjük elhomályosodni látszódott, miközben pályafutásuk elején volt, hogy együtt edzettek.

Sport365.hu - Mike Tyson ismét kiszabadítja a benne rejlő bestiát - Videó

Egy brutális videó került elő a legendás Mike Tysonról, aki 53 évesen visszatér a ringbe, most pedig megnézhetjük milyen elképesztő formában is edz ismét. Tyson profiként 1986 és 2005 között vívott 58 mérkőzéséből 50-et megnyert - 44-et KO-val -, és hatszor szenvedett vereséget.

Sport365.hu - Csaknem negyedszázad múltával összejöhet a legendás harmadik összecsapás

Csaknem negyedszázad múltával harmadszor is találkozhat egymással a ringben a profi ökölvívás korábbi két nehézsúlyú amerikai kiválósága, Evander Holyfield és Mike Tyson. Az elvi lehetőséget Holyfield legutóbbi nyilatkozata teremtette meg, ebben ugyanis azt mondta, nincs ellenére, hogy harmadszor is megmérkőzzön egykori nagy ellenfelével a kötelek között.

Sport365.hu - "Mike Tysonnak esélye sincs egy nehézsúlyú bokszoló ellen"

Ahogy arról már korábban írtunk, a legendás bokszoló visszatérhet a ringbe. Ezt bizonyítják azok a felvételek, amelyeket edzés közben készítettek róla. Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon mi lehet a nagy visszatérés mögött? Anyagi okai vannak? Nos, erre próbálunk választ adni. Mike Tyson becslések szerint több mint 300 millió dollárt halmozott fel boksz karrierje során, de végül mindent elveszített.

Sport365.hu - Mike Tyson helyet fog szerezni a WBC rangsorában

Mike Tyson rácáfolt a korára! Mint ismert egyre közelebb áll az 53 éves visszavonult ökölvívó, hogy visszatérjen, most pedig a kételkedőknek íme egy kis bizonyíték egy edzéséről. "Iron Mike" ezzel a videóval ferobbantotta a Twittert, amiben bemutatja, hogy a sebesége még mindig elképesztő. A videó mellé egy üzenet is járt: "Örökké rossz fiú maradok!"

Sport365.hu - Anthony Joshua frappáns válasza, hogy kiállna-e Mike Tyson ellen

Tyson a valaha volt legfiatalabb nehézsúlyú világbajnok. Egy korszak nagy bajnoka, sokak kedvence, aki 53 évesen visszatért és újra edzésbe állt, hogy a ringbe léphessen. Joshua így válaszolt a kérdésre, hogy kiállna-e Tyson ellen: "Óriási megtiszteltetés lenne, de nem vállalnám. Ha harcolnék Tyson ellen és megverném őt, azt hiszem én lennék a földön az egyetlen aki ettől boldog lenne.

Sport365.hu - Mike Tyson megmutatja a UFC csillagnak, hogy is kell ütni - Videó

Mike Tyson egyszerűen lenyűgözte Henry Cejudót, miután az egykori UFC csillag egy edzés közben megpróbálta eltanulni a fenevad talán leghíresebb kombinációját. A 53 éves ökölvívó a legendás MMA edzővel, Rafael Cordeiróval edzett, miközben éppen felkészül egy szenzációs visszatérésére.

Sport365.hu - Mike Tyson megnevezte a kedvenc UFC harcosát

Mike Tyson egyszer kijelentette, hogy Jon Jones a kedvenc UFC harcosa, akit folyamatosan figyelemmel követ. Az 53 éves legenda nagyon dícsérte a fegyelmét és nyerési vágyát. A UFC történelmének legdominánsabb harcosa Jones, aki a UFC félnehézsúlyú bajnoka, jelenleg pedig heves vitában van a szevezet elnökével, Dana White-al.

Sport365.hu - Jamie Foxx durván kipattintja magát Mike Tyson szerepére - Kép

Mike Tysont Jamei Foxx fogja játszani egy közelgő filmben, amely a bokszlegenda karrierjéről fog szólni - erősítette meg a hollywoodi csillag. Iron Mike az elmúlt néhány hónapot az edzőteremben töltötte és megőrjítette a rajongókat, miután bejelentette, hogy visszatér a ringbe egy jótékonysági rendezvény keretein belül.

Sport365.hu - Mennyit keres Tyson? Dúsgazdag vagy szegény, mint a templom egere?

Ahogy arról már korábban írtunk, a legendás bokszoló visszatérhet a ringbe. Ezt bizonyítják azok a felvételek, amelyeket edzés közben készítettek róla. Sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon mi lehet a nagy visszatérés mögött? Anyagi okai vannak? Nos, erre próbálunk választ adni. Mike Tyson becslések szerint több mint 300 millió dollárt halmozott fel boksz karrierje során, de végül mindent elveszített.

Forrás: givemesport.com, wikipedia.org
Borítókép: givemesport.com
 

Videók