Hivatalosan is lemondott a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség elnöke

A sportvezető a NOB vitája miatt mondott le.


Formálisan is lemondott a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség elnöke

Gafur Rahimov hétfőn formálisan is lemondott a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) elnöki posztjáról.

A tavaly januárban megválasztott üzbég sportvezető azzal indokolta a döntését, hogy jogi eljárás zajlik ellene és bár ártatlannak vallja magát, a védekezés minden idejét felemészti.
Rahimovot az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel, kábítószer-előállítással és heroinkereskedelemmel gyanúsítják, az amerikai pénzügyminisztérium megfogalmazása szerint "Üzbegisztán vezető bűnözőinek egyike".


Rahimov hivatalosan is lemondott az AIBA elnöki posztjáról
Fotó: Vipin Kumar/Hindustan Times via Getty Images

A támadások kereszttüzében lévő elnök márciusban jelentette be, hogy félreáll - de nem mond le -, és a továbbiakban egy ideiglenes ügyvezető elnök irányítja a szövetséget. Később erre a tisztségre a marokkói Mohamed Moustahsanét nevezték ki.
Az AIBA június végén tisztújító közgyűlést hívott össze november 15-re, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kizárta a jövő évi, tokiói ötkarikás játékokról, vagyis nem lehet kapcsolatban az olimpia szervezőivel, nem intézheti a jegyeladásokat a sportág versenyeire, a kvalifikációs rendszert sem határozhatja meg, nem tervezhet tesztversenyt a japán fővárosba és az olimpiai bokszprogramot sem alakíthatja ki.

Az AIBA és a NOB vitája hosszú időre nyúlik vissza, a bokszszövetség ugyanis évek óta gazdasági és vezetési válságban van. Vu Csing Kuo korábbi elnök 2017 nyarára csődközeli állapotba vezette a szövetséget, ám leváltásával sem sikerült megnyugtatóan rendezni a helyzetet. Rahimov személye ellen már tavaly januárban tiltakozott az olimpiai bizottság, ám hiába kérte hosszú ideig, hogy ne ő irányítsa a szövetséget.

Ezt követően a NOB november végén befagyasztotta a kapcsolatot az AIBA-val, mert úgy ítélte meg, hogy több területen továbbra is komoly problémák vannak a szervezetnél. A legnagyobb bizonytalanságot az AIBA pénzügyi helyzete és gazdálkodása, valamint Rahimov személye okozta.
Az ökölvívás 1904 óta olimpiai sportág - csak az 1912-es játékok műsorán nem szerepelt -, míg az AIBA 203 tagországgal a világ harmadik legnagyobb sportszervezete.

Videók