Haye: Vitalij Klicsko öröksége múlik rajtam

David Haye egy érdekes kijelentést tett. A brit ökölvívó elmondta, hogy Vitalij Klicskónak az öröksége miatt kell kiállnia ellene, mert ő egy igazi ellenfél.


David Haye már évek óta üldözi Vitalij Klicskót, de az ukrán világbajnok egyelőre elkerüli őt. Vitalijt meglehet érteni, hiszen a brit ökölvívó Vlagyimir ellen nem nyújtott olyan teljesítményt, amellyel meggyőzte volna a világot, igaz Dereck Chisorát fantasztikus boksszal intézte el. Nos, a korábbi nehéz- és cirkálósúlyú világbajnok folytatja az idősebbik Klicsko-testvér üldözését:

Mindig tudtam róla, hogy ő egy büszke ember és ő úgy akar elmenni, hogy maga után hagy valamiféle örökséget, de jelen pillanatban nincs ilyen neki. Gondoljunk bele és tegyük fel a kérdést, hogy volt komoly ellenfele Vialij-nak? Neki 50 mérkőzése volt, amelyeket senkik ellen vívott … én vagyok az egyetlen elismert nehézsúlyú.” – mondta Haye Klicsko örökségéről a thesun.co.uk-nak.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a WBC (Bokszvilágtanács) nehézsúlyú világbajnoka a jövő év elején jelenti be a döntését a pályafutásával kapcsolatban. Mint ismert Klicsko pártja bekerült az ukrán parlamentbe, így elképzelhető, hogy visszavonul. Érdekesség, hogy a Haye elleni mérkőzés csakis akkor jöhetne szóba, ha Klicsko lemond a világbajnoki titulusáról, ugyanis egy kötelező címmérkőzés vár rá.

Videók