Hamarosan két cím sorsa dől el Magyarországon

Ütős mérkőzés lesz.


Az első tervek alapján úgy volt, hogy a Toto Promotion nagyközépsúlyú ökölvívója, Klasz Árpád április 18-án mérkőzik meg a rutinosnak számító fehérorosz Siarhei Khamitski (32-19-3; 14 KO) ellen, ráadásul két szervezet övéért. Az új időpont viszont, 2020. május 8-a Kellner Ferenc Sportközpont.

A tét nem más, mint a GBF az az a Global Boxing Federation nagy világbajnoki címe és az UBO az az a Universal Boxing Organization interim világbajnoki öve.

Klasz ellenfeléről annyit érdemes tudni, hogy az ukrajnai születésű, de belorusz színekben versenyző ökölvívó meglehetősen szívós ellenfél. A súlycsoport sok nagyágyújával megküzdött már a több mint 2 évtizedes karrierje során, és edig mindössze 3 alkalommal tudták őt legyőzni. Rekordja 32 győzelem (14 KO/TKO), 19 vereség és 3 döntetlen.

A veretlen bajnok pár hete megkezdte felkészülését a fehérorosz ellenfele ellen. Ennek alkalmából felkerestük, és belestünk kicsit az edzésükbe.

Sport365.hu - A "Mennydörgés embere" még nem talált legyőzőre

A Sport365 stábja az UBO nemzetközi bajnokának edzésén járt. Az amatőr sikerekben úszó válogatott kerettag, aki a BoxingONE bajnokságban évekig a felvidéki „Komárno Sharks" együttesét erősítette, villámrajtot vett a profik között. Ha pár éve megkérdezte volna valaki a profi ökölvívást követőit, hogy ki az, aki a feltörekvő tehetségek közül sokra fogja vinni, sokan a fiatal Klasz Árpádot mondták volna.

Borítókép: Sport365

Videók