Golovkin trénere: csak a média aggódik a kora miatt

Akkor lássuk mire lesz képes Canelo ellen.


Az uncia.info írását változtatás nélkül közöljük.

Johnathon Bankst nem nagyon érdekelte, hogy a bokszmédiában elcsépelt beszédtémákról beszéljen.

Gennagyij Golovkin edzője, Banks szembeszállt azzal a véleménnyel, miszerint 40 évesen már le kellene írni valakit. Szerinte ez semmit sem von le abból, milyen magas színvonalú mérkőzést fognak vívni Canelóval. Golovkin egy olyan örökséget épített fel, ahol az egyik leghalálosabb ökölvívóként tartják számon, az utóbbi időben azonban meg kellett küzdenie azzal a meglátással, hogy már nem a régi, és túl van a fénykorán.

Golovkin legutóbb áprilisban Ryota Muratával küzdött meg a WBA címmérkőzésen, ahol Golovkin időnként sebezhetőnek tűnt a küzdelem első felében, majd brutális módon megállította a japán ellenfelét.

„Azt hiszem, az egyetlen ember, aki aggódik a kora miatt, az a média. Szerintem még a többi ellenfelet sem érdekli ennyire, hogy hány éves. Én személy szerint meg főleg nem aggódom, hiszen még nem látom, hogy lassulna vagy bármi. Jelenleg, amíg ilyen motivált, és azon dolgozik, hogy elérje a célját, addig semmi okát nem látom annak, hogy visszarángassam, és elkezdjek vitatkozni vele a koráról” – válaszolta Banks egy újságírónak.

Banks úgy gondolja, hogy mindkét harcos bemutatja majd, hogy miben változott az elmúlt időben. Golovkin és Alvarez legutóbb 2018-ban találkozott, amikor megosztott pontozással a mexikóit hozták ki győztesnek.

„Mindkét harcos másképp indul neki ennek a harcnak, mint négy ével ezelőtt. Változtak az idő elteltével, és ettől még jobb lesz a küzdelem. Szerintem „Triple G” ezen verziója képes lesz megállítani Canelót.”

Borítókép és fotók: Cliff Hawkins/Getty Images

Videók