Golovkin nem érti, hogy Canelo számára miért ennyire személyes a meccsük

Van még értelme ennek az összecsapásnak?


Az uncia.info írását változtatás nélkül közöljük.

Gennagyij Golovkin nem érti, hogy Canelo Alvarez miért tartja olyan fontosnak az esetleges trilógia harcukat. Az elmúlt hetekben a mexikói bajnok bevallotta, hogy a Triple-G elleni esetleges harmadik küzdelem személyes számára.

Golovkin nem érti, hogy Canelo miért mondja ezt, sőt ezt a kijelentést kicsinyesnek nevezte. A Boxing Scene-nek adott közelmúltbeli interjújában a kazah harcos úgy akarta kigúnyolni Canelót, hogy hülyét játszott, mintha fogalma sem lenne, miért tette ezt a mexikói bajnok.

„Nem értem, miért személyes ez az egész neki. Azt mondta, hogy állítólag rosszat mondtam róla. Emlékszem, hogy a második harcunk után kezet fogtunk, és azt mondtuk egymásnak: Jó harc volt, úgy alakult az eredmény, ahogy. Majd most három-négy évvel később elkezdi azt hajtani, hogy ez mennyire személyes neki. Kicsinyes. Szerintem túl korai erről beszélni. Örülök, ha visszatérhetek erre a kérdésre később. Ha eljön az ideje, megbeszélhetjük a Triple-G-Canelo III-at. De most még túl korai. Annyi mindennek meg kell történnie előtte.”

Miért személyes ez a harc Canelo számára?

Azok, akik ismerik Canelót, tisztában vannak azzal, hogy a Gennagyij Golovkin elleni harcot a mexikói média széles körben csődként értékelte. Bár a második mérkőzést Canelo pontozással megnyerte, a döntést még a bajnok honfitársai is vitatták. A harmadik küzdelem éppen ezért lenne személyes számára, mert bizonyítani akar. Akkoriban 'Canelo' meg sem közelítette a jelenlegi szintjét. Be akarja bizonytani, hogy Golovkin nem olyan kemény harcos, mint amilyennek 2018-ban tűnt.

Forrás: marca.com
Borítókép és képek: marca.com

Videók