Fury megszólalt: eddig tartott a visszavonulása

Derek Chisora ellen szeretne legközelebb bokszolni.


Nem is Tyson Fury lenne, ha nem csavarná meg megint a dolgokat. A veretlen, kétszeres és regnáló nehézsúlyú manchesteri bajnok megerősítette, hogy eddig tartott a visszavonulása, és egy trilógia összecsapására törekszik honfitársával, Derek Chisorával. Fury decemberre tervezi visszatérését.

„Úgy döntöttem, hogy visszatérek, mert én lehetek a történelem első nehézsúlyú bajnoka, akinek két trilógiája van" - jelentette ki Fury egy videóban. „Az egyik Deontay Wilderrel volt, a másik pedig Derek Chisorával lesz. Mindig azt mondtam, hogy pályafutásom végén Derek Chisorával fogok harcolni. Itt vagyunk, újra megdöntjük az összes rekordot.”

Fury sajnos nincs teljesen tisztában a nehézsúlyú trilógiákkal kapcsolatosan, mivel a korábbi bajnokok, Muhammad Ali, Evander Holyfield, Ezzard Charles és Jersey Joe Walcott azok közé tartoznak, akik több trilógiában szerepeltek legendás Hall of Fame karrierjük során. Fury lehetne az első nehézsúlyú brit, aki ezt megtenné.

Mindkét fél benne lenne a harcban, bár a pénz továbbra is fő tényező. Fury legutóbb Dillian Whyte ellen harcolt, akit a hatodik menetben kiütött, majd bejelentette visszavonulását. Fury azonban megtartotta a WBC címet, és azt állítja, hogy nem köteles megvédeni vagy lemondani 2023 áprilisáig, amikor is eldől a következő kötelező kihívója.

Chisora nemrégiben tért vissza a győztesek közé, miután pontozással nyert Kubrat Pulev ellen július 9-én. Ezzel a bravúrral véget ért egy három vereségből álló sorozata, és megbosszulta a Pulev elleni korábbi vereségét, amit még 2016 májusában szenvedett el. Ekkor Chisora már két vereséget szenvedett Furytól 2011-ben és 2014-ben.

Ha összejön ez a küzdelem, akkor Fury azt állítja, Isaac Lowe lesz a vezetőedzője.

„Amikor Peterrel voltam (Fury, Tyson nagybátyja), Isaac ott volt. Amikor Bennel [Davisonnal] voltam, Isaac ott volt. Amikor a SugarHill-lel [Steward] voltam, Isaac ott volt. Mindig nagyszerű tanácsokkal lát el, nagyszerű csapat vagyunk. Mindig együtt voltunk, és ezt együtt fogjuk befejezni.”

Borítókép és fotók: Nathan Stirk/Getty Images

Videók