Fury: ha nem a legjobb bokszomat nyújtom, akkor ez az ember le fogja ütni a fejemet

Szombaton lép utoljára szorítóba Tyson Fury?!


Állítása szerint szombati, Dillian Whyte elleni címmérkőzése lesz az utolsó profi meccse Tyson Furynak, a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnokának.

"Egészségesen és egyben fogok kiszállni. Úgyhogy most figyeljen mindenki, mert soha többet nem láthatja a nagy Cigánykirályt bokszolni" - jelentette ki a mindössze 33 éves klasszis, aki veretlenül inthet búcsút a ringnek, eddigi 32 mérkőzéséből ugyanis 31-et megnyert, egyszer pedig döntetlenre végzett, s Wladimir Klitschko 2015-ös legyőzése után egy ideig a másik három nagy szervezet, a WBA, az IBF és a WBO vb-címeit is birtokolta. "Nem maradt már semmi, amit elérhetnék" - tette hozzá.

A legendás ukrán öklöző elleni sikerét követően Fury gödörbe került - mentális problémákkal küszködött, és kábítószert is használt -, ám 2018-ban sikeresen tért vissza, s 2020 februárjában Deontay Wilder legyőzésével elhódította a WBC övét, amit tavaly októberben Wilder kiütésével megvédett. Az amerikai sportolóval háromszor csapott össze, első, 2018 decemberében rendezett csatájuk döntetlenre végződött.

Fury szombaton álomszerű körülmények között inthet búcsút pályafutásának, hiszen honfitársa elleni meccsét a Wembley Stadionban vívja várhatóan 94 ezer bokszrajongó előtt. Az összecsapás esélyese egyértelműen a rendkívül technikás, erős és gyors Fury, ám a héten többször is hangsúlyozta, hogy nem becsüli le a jamaicai származású Whyte-ot, aki 30 eddigi meccsén két vereség mellett 28 győzelmet aratott.

"Ha nem a legjobb bokszomat nyújtom, akkor ez az ember le fogja ütni a fejemet. Egyértelműen megérdemli a tiszteletet, és én meg is adom neki" - dicsérte riválisát Fury a meccs kapcsán rendezett sajtóeseményen.

 

Borítókép és fotók: Tyson Fury / Twitter

Videók