Erdei: "A győztes nyugalmával mondom, ezt a meccset megnyertem."

Erdei Zsolt megmutatta nagyságát. A vereséget követően sem vagdalkozott, nem a bírókat szidta, vagy az ellenfelet ócsárolta. A maga megszokott higgadt, szerény stílusával kommentálta az estét.


Erdei 96-94, illetve 94-96 és 94-96 arányban, megosztott pontozással maradt alul az orosz Gyenyisz Gracsov ellen.

"Úgy éreztem a mérkőzésen, hogy vezetek a tiszta találataimmal, és ezért sem csináltam sokat. Biztosra mentem. Úgy éreztem, hogy a párharc a kezemben van. Aztán amikor Fritz azt mondta a 9. menet után, hogy eddig döntetlen a mérkőzés, akkor sem estem kétségbe. Ekkor beindítottam a rakétákat, és a tizedik menetet hoztam is. Úgy látszik, hogy mégsem egál volt akkor a meccs, hanem az ellenfél vezetett. " - nyilatkozta Madár a mérkőzés után a televízióban.

Erdei szerint az új pontozás, ami a tiszta találatok helyett inkább az aktivitás díjazza nem tesz jót a sportágnak. "Úgy érzem, hogy a bokszot megölik ezzel a fajta bíráskodással, ezzel az eredményekkel. Nem az értékelhető találatokat pontozták, hanem azt, amikor az ellenfél szétveri az ember karját. Ha azt nézzük, akkor az ellenfelem tényleg sokat dolgozott, de nem talált. A találatokkal simán nekem kellett volna nyernem a mérkőzést. A győztes nyugalmával mondom, ezt a meccset megnyertem."

"A jövőmön még nem igazán gondolkodtam. Mindenki úgy látta, hogy én voltam a jobb, talán még az ellenfelem is meglepődött azon, hogy ő nyert. Ezt így kell lenyelni, így kell elfogadni. Teljesen jókedvű vagyok. Tudom, mit tettem ezért a mérkőzésére, és milyen nehézségeken mentem keresztül. Kemény tökös gyerek vagyok! Büszke vagyok magamra, büszke vagyok a teljesítményemre. Eleget tettem a győzelemért, de a bírók nem így látták…"

Videók