Elhunyt Kruj Iván a magyar birkózás meghatározó alakja

A 87. évében elhunyt versenybíró összesen kilenc olimpián vett részt.


Életének 87. évében elhunyt Kruj Iván, a magyar birkózás meghatározó alakja, nemzetközi versenybíró és a szabadfogású válogatott egykori edzője, a sportág nemzetközi Hírességek Csarnokának a tagja.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a kiváló sportember a Ferencváros színeiben birkózott, majd a klub edzője, szakosztályvezetője is volt. Irányította az ifjúsági válogatottat, 1967 és 1973 között pedig a felnőtt szabadfogású csapat trénere volt.

A nemzetközi sportéletben versenybíróként futott be nagy karriert. 1969-ben tette le a vizsgát Modenában, azon az Európa-bajnokságon már tevékenykedett is, itt és az 1971-es szófiai vb-n olyan jól tette a dolgát, hogy az 1972-es müncheni olimpián több döntőt vezethetett.

 

Kruj Iván 1972-től 2004-ig összesen kilenc ötkarikás játékokon bíráskodott, 1983-ban a nemzetközi szövetség bíróbizottságának is tagja lett.

A 2004-es athéni olimpián fejezte be harmincöt éves pályafutását, 2009-ben pedig az oklahomai Stillwaterben létrehozott Hírességek Csarnokának a tagjai közé választották.

Előtte ezt az elismerést csak három bíró kapta meg.

A sportvezetőként is eredményes Kruj 2006-tól tevékeny részt vállalt az Erzsébeti SMTK birkózó-szakosztályának újjáélesztésében, a helyi birkózócsarnokot is róla nevezték el.

A szerdán elhunyt Kruj Ivánt a Magyar Birkózó Szövetség, az ESMTK és a pesterzsébeti önkormányzat saját halottjának tekinti.

Borítókép: Facebook.com/ Magyar birkózó Szövetség 

Videók