Dana White garantálja, hogy Conor McGregor nem harcol idén

A visszavonulás fogalma értelmét vesztette az ír ketrecharcos miatt.


Amikor Conor McGregor év elején nyugdíjba vonult a UFC-ből, kevés ember gondolta úgy, hogy valójában visszavonult.

Conor 2016-ban már visszavonult egyszer, amit szintén Twitteren jelentett be, mert összeveszett a vezetőséggel. McGregor nem utazott el az Egyesült Államokba a sajtótájékoztatóra, majd ezt tweetelte 2016. április 19-én: "Úgy döntöttem, hogy fiatalon nyugdíjba vonulok. Köszönök mindent." A következő visszavonulására 2019. március 25-én került sor. Idén, január 18-án viszont visszatért, és 40 másodperc alatt legyőzte Donald Cerront. Majd nemrégiben a UFC történetének legnagyobb sztárja ismét úgy döntött, hogy felhagy a sportággal.

McGregor a múlt héten egy rejtélyes tweettel keltette fel ismét magár a figyelmet: "Elfogadom"


Fotó: Isaac Brekken/Getty Images

White regált is azonnal az ír ketrecharcos üzenetére: "Conor ebben az évben nyugdíjasnak számít. Biztosan állíthatom, hogy nem fog harcolni."

Eddie Hearn a boksz promóter a múlt héten azt mondta, hogy szerinte az ír bunyós még mindig szerződésben áll White-al és a UFC-vel.

"Olyanra nem koncentrálok, aki nem harcol. Conor McGregor visszavonult. Valamennyien elhisszük azt, hogy nyugdíjas marad? Azt hiszem a többségük nem hiszi, hogy soha nem fog már harcolni" - mondta White.

Sport365.hu - Conor McGregornak ilyen a nyugdíjas élet?

A 31 éves küzdősportoló négy hónapon belül harmadik alkalommal vonult vissza a UFC-ből. Nemrégiben egy érzelmes posztban jelentette be, hogy nem folytatja karrierjét, de a rajongók továbbra is arról álmodoznak, hogy a legutóbbi kikerült edzés felvételei után még láthatják az ír bunyóst harcolni. Conor McGregor szombat este tweetelt, amiben az állt, hogy visszavonul az MMA-tól.

White tudja, hogy McGregor az MMA történetének az egyik legnagyobb harcosa és arca is egyben és nagyot szólna egy újabb visszatérése. De az a tény, hogy ebben az évben nem fog már harcolni azt sugallja, hogy valami készülődik a háttérben. Khabib és Gaethje október végén fognak összecsapni, ezután érdekes lesz látni, hogy mit akar majd tenni McGregor.

Forrás: talksport.com
Borítókép: Matthew Lewis/Getty Images

Videók