Cselgáncs-vb: több érmet vár az elnök, Grand Prix-verseny Budapesten

Több érmet vár a 15 fős magyar küldöttségtől a Rio de Janeiróban augusztus 26-án kezdődő cselgáncs-világbajnokságon Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke.


"Bár Bor Barna sérülés miatt kidőlt, ezzel együtt több és különböző színű éremre számítok Brazíliában" - mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón az MTI-nek az MJSZ vezetője.

A dzsúdósok első embere bejelentette, hogy a hagyományosan februárban rendezett Hungária Kupa helyett 2014-től három éven át egy 100 ezer dollár összdíjazású Grand Prix-versenynek ad otthont Budapest.

A férfiak és nők számára kiírt viadal - melyről a szerződést szeptemberben írja alá a magyar és a nemzetközi szövetség - debütálására június 20-21-én kerül sor.

A médiaeseményen megjelent az olimpiai bronzérmes Csernoviczki Éva, aki a riói vb nyitónapján lép majd tatamira.

"A külföldi edzőtáborok után most Tatabányán zajlik a felkészülésem utolsó fázisa, jövő héten pedig jön a súlybeállítás. Jó formában érzem magam, bizakodva várom a vb-t" - mondta az áprilisi, budapesti Európa-bajnokság aranyérmese.

A 48 kilogrammban szereplő dzsúdós és az MJSZ kiemelt támogatói szerződést kötött a 2013/2014-es szezonra a Naturelle élelmiszer-termékcsaládot forgalmazó Sales One Kft-vel.

Videók