Borics: Őszintén, amikor kiderült, hogy végül Burnell ellen fogok harcolni, nagyon csalódott voltam

Exkluzív interjú a mérkőzésére készülő magyar Bellator harcossal.


Az uncia.info írását változtatás nélkül közöljük.

Borics Ádám ellenfele Mads Burnell lesz a Bellator 276-on, március 11-én. Mindketten 3 meccses győzelmi sorozatban vannak. Ez egy nagy küzdelem, hatalmas téttel, hiszen a rangsorban egymás után következnek a pehelysúlyú ranglistán, így a győztes küzdhetne meg biztosan az Aj McKee vs Patricio Pitbull csata visszavágója után a bajnokkal.

Úgy éreztük, nincs ennél aktuálisabb időpont, hogy csináljunk egy exkluzív interjút Ádámmal, akinek köszönjük, hogy a felkészülése során időt szakított ránk. Szerencsére nagyon jól érzi magát, amikor az interjú készült, pontosan három hét volt a meccsig, és úgy fogalmazott, minden a legnagyobb rendben.

Kezdjük valahol az elején, hiszen nem volt egyszerű Borics idáig vezető útja. Jay Jay Wilson súlyt tévesztett ellene, elmaradt a meccsük. Ezen múlt volna, ki kap címmérkőzést, mégis, mint már tudjuk, más döntés született. Kíváncsiak voltunk, milyen párbeszédek zajlottak a Bellator és Ádámék között.

- Igazából nem ez volt az eredeti terv, hogy márciusban bunyózom. Nagyon sajnálom, hogy elmaradt a legutóbbi meccsem, de utána hazamentem, viszont lejárt a vízumom. Meg kellett újítanom, amire azt mondták, hogy több hónap lesz, mire vissza tudok majd jönni az Egyesült Államokba. Időközben a Bellator jelentkezett, hogy decemberben azt szeretnék, ha meccsem lenne, jeleztem a vízumproblémám, amit nagyon gyorsan meg is oldottak. Így azonnal utaztam is vissza, de jött az üzenet, hogy valószínűleg el kell tolniuk a párharcot januárra, majd később februárra lett módosítva. Ezt követően sajnos változott a felállás, és most Mads Burnell ellen fogok küzdeni márciusban.

AJ McKee a nyilatkozataiban emlegette Borics Ádi nevét, éppen ezért kiváncsiak voltunk arra, hogy volt-e bármi esély kettőjük harcára.

- Nem tudom, mennyit beszélhetek erről, de nem Mads Burnell ellen kellett volna eredetileg bunyóznom.

Hivatalossá vált, hogy március 12-én jöhet Mads Burnell.

- Burnell egy nagyon jó bunyós, tapasztalt, szerintem a világon az egyik legalulértékeltebb harcos. A UFC-ben is megfordult, jó szériában van, ügyes boksztudással rendelkezik, valamint Jiu-Jitsu-val. A birkózása nem olyan nagyon kiemelkedő, de összességében egy komplex harcosnak mondanám.


Fotó: Twitter/MMA Junkie

Peszlen Ferenc ismét kint van vele, és segíti a felkészülését.

- A Jeremy Kennedy elleni meccs óta közösen tervezzük az útunkat. Igazából ő nekem az állóharc edzőm, ebben tud a legtöbbet segíteni, valamint a határaimat segíti átlépni.

Nagyon sokan bíztak abban, hogy Borics címmérkőzést kap, de sajnos nem így lett. Nemcsak a szurkolói voltak emiatt csalódottak, hanem maga Ádám is.

- Bevallom őszintén, amikor megtudtam, hogy végül Mads Burnell ellen fogok harcolni, akkor nagyon csalódott voltam, de nem lehetek ebben a mentális állapotban. Arra kell fókuszálnom, hogy Mads ellen a lehető legjobb teljesítményemet nyújtsam és megmutassam mindenkinek, hogy ki érdemli meg igazán a címmeccset.

Főmérkőzés, magyar sporttörténelem! Hihetetlen, hogy eljutott idáig Ádám, mondhatni most már tényleg a címmérkőzés kapujában van és rá építenek egy gálát.

- Ez nagyon nagy szó, hogy egy Bellator gálát úgy neveznek el, hogy Borics vs. Burnell. Nagyon megtisztelő, és örülök, hogy öregbíthetem Magyarország hírnevét. Nekem mindig is az volt a célom, hogy Magyarországot felrakjam az MMA világtérképére, és azt hiszem, ez egy újabb lépcsőfok ennek elérésében. Remélem, hogy a magyar MMA-ban ez tényleg egy sporttörténelmi pillanat.


Fotó: Bellator/Facebook

Tisztában vagyunk vele, hogy ilyenkor már csak az előtte lévő mérkőzésre akar fókuszálni, de engedélyt kértünk egy kitekintő kérdésre. Ha Patricio Freire (Pitbull) a visszavágón legyőzné AJ McKee-t, 1-1-re állnának. (Áprilisban lesz a mérkőzésük.) Kiszorulhatsz a bajnoki csatából, hogy előbb egy harmadik meccset akarnak majd összehozni?

- Igazából számomra biztosítva van elméletileg, hogy én vagyok a következő, aki a címért harcolhat, ha nyer. Április 15-én fognak szembenézni egymással, már hivatalos. Úgy érzem, ha sikerül Mads Burnell ellen nyernem, akkor nem lenne értelme más ellen harcolnom. Így is a Burnell elleni csata számomra egy rizikó, hiszen várhattam is volna a címmérkőzésre, de mindenképpen bunyózni szerettem volna. Ha nem harcolok, nem keresek pénzt, és a múltkori meccsem is elmaradt, tehát igazából nincs nagyon választásom.

Végezetül, mit vársz az előtted álló mérkőzéstől és mit üzennél a rajongóidnak?

- Nagyon várom, hogy újra ketrecbe léphessek és kiadhassam magamból azt a sok munkát, amit október óta végzek. Többször le kellett lassítanunk felkészülést, az időpontváltoztatások miatt. Nagyon szeretném megköszönni mindenkinek azt a sok biztató üzenetet, amit küldtek, tényleg rettentően sok erőt tudok ezekből meríteni. Hálás vagyok, hogy ilyen szurkolóim vannak, és mindent bele fogok adni azért, hogy Magyarország büszke legyen rám.

Forrás: uncia.info
Borítókép: BoricsÁdám/Facebook

Videók