Birkózó-vb: elképesztő siker kapujában a magyar versenyző

Sorra veszi az akadályokat.


Olejnik Pavlo nagyszerű teljesítménnyel, kevesebb mint másfél perc alatt legyőzte kanadai riválisát, ezzel bejutott a szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájának elődöntőjébe a budapesti birkózó-világbajnokságon, melyen így már biztosan éremért birkózhat majd kedden.

 
Az ukrán születésű, honosított versenyző a nyolcaddöntőből meccs nélkül jutott tovább, miután argentin riválisa nem állt ki ellene, a negyeddöntőben viszont a kanadai Jordan Steen ellen már birkóznia kellett, igaz, megizzadni nem nagyon, mivel riválisa kevés ellenállást tanúsított.
    
Steen teljesítménye különösen a nyolcaddöntőben mutatott produkcióját látva volt meglepetés, ugyanis a 16 között remek birkózással verte 4-2-re az első helyen kiemelt ukrán Murazi Michelidzét.
    
Olejnik ellen azonban a kanadai nagyon tompa volt, a sokkal pihentebb magyar 97 kilós kis túlzással azt csinált vele, amit akart. Olejnik a kezdés után levitte és pörgette a kanadait, majd később újabb levitelt és két pörgetést mutatott be, s kevesebb mint másfél perc alatt 10-0-ás technikai tussal győzött.
    
Az esti elődöntőben Olejnik már nem számíthat hasonlóan könnyű csatára, ugyanis a címvédő, olimpiai bajnok Kyle Snyderrel kell megmérkőznie.
    
Közben eldőlt, hogy Lukács Norbert számára véget ért a vb, miután örmény legyőzője a negyeddöntőben kikapott.
    
Az elődöntők 16.45-kor kezdődnek, míg a döntős program 18.00-kor veszi kezdetét.

Videók