„Abszolút nincs rajtam teher, amikor felkínálták ezt a lehetőséget egyből igent mondtam, át sem néztem a szerződést"

Exkluzív interjú a magyar ökölvívóval, Szili Istvánnal.


Az uncia.info írását változtatás nélkül közöljük.

Utoljára egy esztendeje, Kis Máté ellen láthattuk Szili Istvánt bokszolni, amikor a 7. menetben KO győzelmet aratott. A 38 éves, kőszegi születésű, Svájcban élő magyar ökölvívó nem tervezett több mérkőzést, de jött egy lehetőség, amit nem utasíthatott vissza.

Március 26-án egy igazán nagy név ellen lép szorítóba, aki nem más, mint a német Felix Sturm, az IBO nagyközépsúlyú eliminációs párharc pedig Dortmundban lesz. Az egykori közép-, majd nagyközépsúlyú világelső Sturm adócsalás miatti börtönbüntetését követően tavaly decemberben tért vissza, azóta két győzelmet aratott.

Hogy érzed magad?

„Köszönöm, kicsit fáradtan, most vagyok túl egy négy hetes erőnléti edzőtáboron, fent voltunk a bajor erdőben. Ott edzettem Sepp Maurerrel, ő egy nagyon híres német erőnléti edző, ezt követően Stuttgartba megyek, ahol Conny Mittermeierrel fogom folytatni a következő nyolc hetemet. Utána már csak a mérkőzés lesz hátra. Őszintén jól érzem magam, és meg is lepődtem, hogy ennyi idősen még így össze tudom kapni magam.”

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Legutóbbi mérkőzésed 2020 decemberében volt, amikor Kis Máté ellen győzedelmeskedtél. Márciusban újra ringbe lépsz Felix Sturm ellen. Hogy jött ez a lehetőség?

„Őszinte leszek, Máté után már nem szerettem volna bokszolni. Már nem volt bennem motiváció, plusz egyre több figyelmet kezdtem el fordítani az edzőtermemre. Tehát azt hittem, vége, de jött egy lehetőség Felix Sturm ellen, és úgy éreztem, egy ilyen nagy név ellen nem mondhatok nemet. Bárhogy is alakul az eredmény, egy ötszörös világbajnok ellen, német közönség előtt ringbe lépni fantasztikus érzés lesz. Ez a profi karrierem legnagyobb csatája, annak ellenére, hogy Felix és én is már túl vagyunk a legjobb korszakunkon. De meg fogjuk mutatni, hogy nem csak a 20 éveseké a világ.”

Félig meddig már szögre akasztottad a kesztyűd, most mégis felhúzod azt. Ez lesz az utolsó mérkőzésed, vagy még ezt sem jelenthetjük ki?

„A szerződésem két mérkőzésre szól, tehát amelyikünk győz, az köteles a világbajnokkal bokszolni. Aki veszít, annak is van egy fizetett mérkőzése. Soha ne mondd, hogy soha. Ezt a meccset se terveztem már tényleg, de ahogy a teszteket csináltam, a szervezetem úgy viselkedett, mint egy húszévesé. Nem szeretnék én már nagy karriert befutni, de szerintem lesz még bennem két év. Amikor elkezdtem az ökölvívást, a siker és a pénz hajtott, mára kiépítettem magam köré, amit szerettem volna, és nem az számít, hogy mennyit teszek zsebre, hanem a saját hagyatékomat, történelmemet akarom építeni. Szeretnék példát mutatni, hogy nincs lehetetlen, persze nem lettem olimpiai bajnok, de úgy érzem az elszántságommal, a kitartásommal sokra vittem. Annak ellenére, hogy nem voltak olyan szponzoraim, akik mögöttem álltak volna, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a profi boksz egy biznisz. Amíg nem érsz el egy olyan szintre, addig rengeteget fel kell áldoznod, nekem is a karrierem során 5 menedzserem volt, több tucat edzőm és nem éreztem sehol azt a melegséget, mint amatőrbe, ahol 13 évig ugyanazzal az edzővel és csapattal készültem.”

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Úgy veszem ki a szavaidból, hogy nincs rajtad egyáltalán nyomás, egy felszabadult bokszolóval beszélek, aki jól akarja érezni magát a ringben. Mit vársz magadtól ezen a mérkőzésen?

„Abszolút nincs rajtam teher, amikor felkínálták ezt a lehetőséget egyből igent mondtam, át sem néztem a szerződést. Nem figyeltem mennyit kereshetek vele, mik a feltételek, mert úgy éreztem, ennyivel tartozom a sportnak, illetve önmagamnak is. Maximalista ember vagyok, és szeretem a határaimat feszegetni, éppen ezért mondtam, hogy gyerünk, csináljuk meg! Igazából itt vesztenivalója csak a Felixnek van, mert én nem voltan azon a magas szinten, ahol ő volt, de szerintem képes vagyok legyőzni. Nem fogadtam volna el a mérkőzést, ha nem így éreznék. Egy teljesen új csapattal dolgozom, visszamentem a régi edzőmhöz, akivel kezdtem a profi pályafutásom, Németországban őt tartom a legjobb edzőnek. Részt vettem egy erőnléti edzőtáborban, hiszen a boksz nagyon sokat változott az elmúlt években, már nem elég csak a zsákot püfölni, éppen ezért van mellettem egy tápláléktanácsadó is. Sokkal jobban odafigyelek már a testemre.”

Baselben nyitottál egy bokszakadémiát, mesélnél erről egy kicsit.

„Már elkezdtem gondolni a jövőre. Tavaly márciusban két társammal nyitottunk egy akadémiát, ami elég jól beindult. Rengeteg kis magyar srácom van, akik nagyon tehetségesek, illetve több profi edzőtábort is szerveztem és vezényeltem a felkészülésüket. Most kicsit elfoglaltabb vagyok, de a mérkőzés után visszacsatlakozom a társaimhoz és folytatjuk a gyerekek nevelését. Már akkor sikeresnek érzem magam és a klubot, ha valamelyik gyerek nem fog elkallódni és normális ember lesz belőlük.”

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Végezetül Kis Máté legutóbb üzent neked, hogy szeretne egy visszavágót. Látsz erre esélyt, akarsz Magyarországon még bokszolni?

„Úgy kezdtem el a profi pályafutásom, hogy az utolsó meccsem a szülőföldemen, Magyarországon lesz, szóval valószínűleg lesz még ott mérkőzésem. Talán, addigra kisvárosomban, Kőszegen is lesz egy olyan sportcsarnok, ahol meg tudnánk rendezni egy gálát. Így lenne igazán szép a búcsúm. Máté kapcsán már volt tárgyalás egy visszavágóról, mondtam tegyék meg az ajánlatot, nem a pénzért mentem volna bele, hanem mert a szavamat adtam, hogy megadom neki az esélyt. Mindenképpen szerettem volna adni neki egy visszavágót, tárgyaltunk is, de sajnos nem jött össze a covid miatt, majd most bevállaltam a Felix elleni meccset. Legyünk túl ezen az akadályon, aztán ráérünk agyalni a következő lehetőségen. Olyan embernek tartom magam, aki tartja a szavát, ha lesz lehetőség rá, megmérkőzhetünk.”

Borítókép és fotók: New School Promotion

 

Videók