A magyarok számára véget értek az egyéni küzdelmek a Judo-vb-n

Sipőcz és Szigetvári is búcsúzott.


A nehézsúlyú Sipőcz Richárd és Szigetvári Mercédesz is helyezetlenül fejezte be szereplését szombaton a budapesti Papp László Sportarénában zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

Az ötszörös utánpótlás Európa-bajnok Sipőcz a +100 kilogrammban, a 32 között az orosz Tamerlan Basajevvel csapott össze, aki tavaly az Európa-bajnoki diadal felé menetelve a Széchenyi Egyetem SE versenyzőjét is legyőzte Prágában. Sipőcz remekül dolgozott a világranglistán negyedik ellenfelével szemben, aki többször is földre került, de egyszer sem értékelhető akció végén.

Egy-egy intéssel jutottak el az aranypontig tartó hosszabbításba, ebből húsz másodperc telt el, amikor a 25 éves Basajev elkapta Sipőcz dzsudogijának a nyakát, és gyilkos erejű fojtást kezdeményezett, melyet a magyar rögtön lekopogott.





A 20 éves Sipőcz a súlycsoport világranglistáján 37-edikként előzőleg nem állt kvótás pozícióban, és mivel helyezetlenül zárt a vb-n, nem tudott javítani a helyezésén.

A +78 kilóban érdekelt Szigetvári második mérkőzésén szinte lemásolta az elsőt, amikor vazaarit érően lecsavarta, majd leszorította a bosnyák Borjana Marjanacot. Pontosan ugyanígy járt az algériai Szonja Asszelah is, majd a Mogyi-Bajai JC versenyzője kisvártatva már a brazil Maria Suelen Althemannal nézett farkasszemet. A kétszeres vb-ezüstérmes dél-amerikai szűk két perc elteltével döntötte el a mérkőzést, amikor a kabátujjánál fogva földre csavarta a 23 éves magyart, és vazaarit kapott.

A junior Európa-bajnok Szigetvári - aki 35-ödikként szintén nem áll kvótás helyen - a hátralévő időben már nem tudott fordítani, így kiesett.






Ezzel véget értek az egyéni küzdelmek a hazai versenyzők számára a budapesti vb-n, a 18 fős magyar válogatott Tóth Krisztiánnak (90 kg) köszönhetően egy bronzéremmel, továbbá Ungvári Miklós (73 kg) és Özbas Szofi (63 kg) révén két hetedik helyezéssel zárt.
Vasárnap a vegyes csapatversenyre kerül sor a Papp László Sportarénában, a magyarok a 16 között az üzbégekkel kezdenek majd.

Borítókép: MTI/SzigetváryZsolt

Videók