A brit ”Góliátok” Klicskóért bokszolhatnak!

Minden bizonnyal idén júniusban összecsap egymással Tyson Fury és David Price. A találkozó győztese egy Klicsko elleni mérkőzéssel gazdagodhat.


A brit nehézsúly két legnagyobb tehetsége Tyson Fury (20-0, 14 KO) és David Price (15-0, 13 KO) júniusban összecsaphat egymással, legalábbis ezt állítja Frank Maloney. Price promotere a thesun.co.uk-nak számolt be a terveikről. Elmondta, hogy Fury-nak egy millió fontot ajánlanak majd a mérkőzésért, amelyet az Anfielden, vagy valamelyik londoni stadionban rendeznének meg. Érdekesség, hogy Price liverpooli születésű.

A marha, Frank Maloney ismét ajánlott nekem egymillió fontot. Úgy kell gondolkodnunk, hogy csak az órám 268 ezer dollárt ér.” – mondta a huszonnégy esztendős Fury, aki arra célzott, hogy ennél sokkal többet ér. Érdekesség, hogy a UFC bajnokát is kihívó, Fury kiemelte, hogy Audley Harrison 2010-ben 1.5 millió fontot kapott a David Haye elleni összecsapásért, pedig csak 3 menetet töltött a ringben.

Az anyagiakban minden bizonnyal megtudnak majd egyezni, így a két Góliát (mindketten 2 méter fölöttiek) júniusban megmérkőzhet majd egymással. A győztes minden bizonnyal az év végén már egy Vlagyimir Klicsko elleni mérkőzésen bizonyíthat. Fontos megemlíteni, hogy Furry jelenleg Vitalij Klicsko kihívója, de az ukrán bokszoló a politikai karrierje miatt elképzelhető, hogy visszavonul, így ez sem állhat a házirangadó útjába.

Videók