A boksz szégyenére 17 ezer ember kíváncsi

Óriási roham indult a július 14-re meghirdetett Dereck Chisora-David Haye nehézsúlyú ökölvívó-mérkőzés belépőiért: a bejelentés után két nappal máris 17 ezer jegy talált gazdára.


A meccsre a londoni Upton Parkban, a West Ham United labdarúgócsapatának stadionjában kerül majd sor.

Chisorától a brit profi szervezet megvonta sportolói engedélyét, miután februárban, Münchenben, a Vitalij Klicsko elleni mérkőzése előtt megütötte riválisát, annak testvérét, Vlagyimirt pedig vízzel leköpte.

Később, a sajtótájékoztatón Haye-jel is összeverekedett. Utóbbinak szintén nincs brit bokszolói licence, ám nem is lesz rá szükségük, ugyanis a júliusi találkozót a luxemburgi szövetség égisze alatt tartják majd meg.

Megúszta az eltiltást

A német boksz szövetség döntése értelmében egy évig az országban nem léphet ringbe, plusz 100 ezer dollárra büntette meg Chisorát, ezen felül a szövetség arra kérte a WBC-t, hogy örökre tiltsák el a balhés bunyóst. A világ egyik legjelentősebb szervezete, azonban megkegyelmezett a bokszolónak, ugyanis határozatlan időre tiltotta el, ezen felül törölte a raglistáról. A WBC döntése, azonban nem hat ki a többi szervezetre, így Chisora továbbra is bokszolhat.

Érdekesség, hogy a WBC határozata alapján Chisorának részt kell vennie egy düh-kezelési programban. Amennyiben teljesíti a programot és fejlődést mutat a kezelés során, akkor a WBC minden bizonnyal visszaadja az engedélyét.

További botrányai

Dereck Chisora a Klicsko-meccs előtt tanúsított viselkedésével az egész világot magára haragította. A brit bokszoló fegyelmi tárgyalása előtt gondolt egyet és elugrott Lengyelországba, ahol dögös lányokkal partizott, nem mellesleg egy új ellenfélre lelt.

Videók