33 magyar sportoló indul a hétvégi cselgáncs Grand Slam-versenyen

A férfi válogatott szövetségi kapitánya szerint nehéz a magyarok szereplésével kapcsolatban jóslatokba bocsátkozni, mert nem lehet tudni, milyen állapotban vannak az ellenfelek.


A csütörtöki sorsolás után is óvatosan fogalmazott az esélyekről Pánczél Gábor, a férfi válogatott szövetségi kapitánya a hétvégén sorra kerülő budapesti cselgáncs Grand Slam-verseny előtt.

A sorsolást a koronavírus-járvány miatt online tartották meg, majd a férfi szakágvezető kijelentette, ezúttal különösen sok a bizonytalanság a párharcok végkimenetelét illetően.


Kézfogás helyett meghajlással köszöntik majd egymást a versenyzők (Fotó: Facebook/Magyar Judo Szövetség)

"Nagy általánosságban azt mondhatom, hogy a mezőny igen sűrű, a sorsolás pedig az egész magyar csapatra nézve nehéz. Pontosan nem tudjuk, hogy milyen állapotban vannak az ellenfelek, így még azokban a meccsekben sem lehetünk biztosak, amelyeket korábban megnyerhetőnek ítéltünk. A versenyzők között mindenesetre jó a hangulat, egészségileg, sérüléseket tekintve rendben vannak a válogatottak, néhányan még a súlybeállításra fókuszálnak, délután pedig átmozgató edzést tartunk" - mondta Pánczél Gábor.

A nemzetközi mezőny legjobbjai közül tatamira lép négy olimpiai bajnok - az argentin Paula Pareto, a szlovén Tina Trstenjak, a georgiai Lasa Savdatuasvili és az orosz Haszan Halmurzajev -, továbbá tizenkét világbajnoki aranyérmes is a Papp László Sportarénában.

A buborékba negatív koronavírusteszttel bekerült versenyzők összesítése alapján a GS-viadalon 61 ország 409 dzsúdósa szerepel. A magyarországi rekord 86 ország 573 indulója volt a 2018-as Grand Prix-n. A hazai csapatban végül 33 sportoló kapott helyet.

A magyar GP-létszámok:

2014: 53 ország/405 induló
2015: 55/254
2016: 67/411
2018: 86/573
2019: 82/543
2020: 61/409 (Grand Slam)

A magyar Grand Slam-csapat:

férfiak:
60 kg: Szabó Csaba (Budaörsi SC), Feczkó Csanád (Rákosvidéke Hajtós DSE), Andrási Márton (Mogyi-Bajai JC), Naji Dávid (Kaposvári JK)
66 kg: Pongrácz Bence (UTE), Szeredás Botond (Nippon Sport JC)
73 kg: Ócsai Sándor (Ceglédi VSE), Tóth Botond (Szegedi JSE), Détári Dániel (Ceglédi VSE), Boros Bence (Kaposvári JK)
81 kg: Ungvári Attila (Ceglédi VSE), Tóth Benedek (Rákosvidéke Hajtós DSE), Rajkai Róbert (MTK Budapest), Nerpel Gergely (Rákosvidéke Hajtós DSE)
90 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest), Sáfrány Péter (Miskolci VSC), Iklódi Máté (Ceglédi VSE)
100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Ohát Zalán (Budaörsi SC), Vég Zsombor (Ceglédi VSE), Kordély Péter (Kaposvári JK)
+100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE)
nők:
48 kg: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya), Mamira Luca (Toto Sport)
52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE), Knetig Emőke (Mogyi-Bajai JC), Kriza Anna (Miskolci VSC)
57 kg: Karakas Hedvig (BHSE)
63 kg: Özbas Szofi (Békés Megyei Kano JSE), Katzenmajer Kira (Mogyi-Bajai JC), Varga Brigitta (KSI SE)
70 kg: Gercsák Szabina (DVTK)
+78 kg: Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC) 

Borítókép: Magyar Judo Szövetség

Videók