Torba Erik ötödik helyen zárt a birkózó-vb-n

Simizu Kenszuke technikai tussal győzte le a magyart.


Torba Erik az ötödik helyen végzett a 63 kilogrammosok versenyében az oslói birkózó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

A Budapesti Honvéd 25 éves sportolója szombaton az elődöntőig menetelt, ott kikapott a georgiai Leri Abuladzétól, a vasárnapi helyosztón pedig a japán Simizu Kenszukével találkozott.
A 2019-es Európa-játékokon második Torba nem kezdte rosszul a meccset, melyen már az első percben mindkét fél aktívan kereste a fogást, és egy összekapaszkodás után a magyar szépen rántotta ki a szőnyegről ellenfelét, amivel előnybe került (1-0). A japán a folytatásban is ment előre, Torbát pedig alig másfél perc után megintették (1-1), ami végül a vesztét okozta.

Lentről ugyanis Simizu jól össze tudta fogni, és egy emelés után nagy ívben eldobta, amiért öt pontot kapott (1-6), majd egy pörgetést is bemutatott (1-8). Ezzel már csak egyetlen pontra került a technikai tusos győzelemtől, majd állásból rögtön újra támadott, s mögé került (1-10), ami a meccs végét jelentette.

Torba Erik a magyar csapat harmadik ötödik helyét szerezte, mivel pénteken Lévai Tamás (77 kg) és Szabó László (82 kg) is elveszítette a helyosztóját.

A Szőke Alex (97 kg) révén egy ezüstéremmel álló magyar küldöttség utolsó fellépője Takács István (87 kg) lesz a világbajnokságon, melyen ő is a bronzéremért lép szőnyegre 19.20 óra körül.

Borítókép: Facebook.com/MagyarBirkózóSzövetség

Videók