A 18 évesen elhunyt bokszoló édesanyja könyörgött, hogy lánya ne bokszoljon

Jeanette Zacarias Zapatát már napok óta mesterséges kómában tartották. Olyan súlyos volt a sérülése, hogy már nem kelt a kómából.


Öt nappal azután, hogy kiütéses vereséget szenvedett, mindössze 18 évesen elhunyt Jeanette Zacarias Zapata mexikói ökölvívó.

A közép-amerikai tehetség szombaton Montrealban lépett ringbe Marie-Pier Houle ellen, aki a negyedik menet hajrájában beszorította őt a sarokba és számos ütéssel tisztán eltalálta, az utolsó horgot követően a szakasz végét jelző gongszó után Zapata már láthatóan alig állt a lábán, és nem is bírt elmenni a sarkáig.


A végzetes csata, balra Zapata, ellenfele Marie-Pier Houle
Fotó: Gym Gala


Edzője, aki egyben a párja is, Jovanni Martinez azonnal a segítségére sietett és lefektette a földre, majd a helyi orvosok ellátták, ezek után kórházba szállították.


A montreali gála főszervezője vasárnap közölte, hogy a bokszolót mesterséges kómában tartják, hogy a teste és az agya pihenni tudjon, de a következő 2-5 nap kritikus lesz számára.

Zapatát végül nem tudták megmenteni, szervezete öt nap után feladta a küzdelmet.

Zapata 12 évesen kezdett bokszolni, először önvédelmi céllal ment le a terembe, ugyanis hazájában, Mexikóban minden nap 10 olyan gyilkosság történik, ahol nő az áldozat. Miután kiderült, hogy van tehetsége a bokszhoz, folytatta a sportkarriert annak reményében, hogy jó megélhetést fog biztosítani számára a boksz. Édesanyja tiszteletben tartotta a döntését, de sokszor aggódott lánya testi épségéért. Különösen azután, hogy látta milyen súlyos ütéseket kapott a ringben lánya az idén májusban rendezett meccsen, ahol Lozano volt az ellenfele. Ezen a meccsen olyan ütéseket kapott Zapata a fejére, hogy 3 órán keresztül nem volt magánál. 


Lozano vs Zapata




„Mondtam neki, hogy hagyja abba az ökölvívást, de folytatni akarta. Ez az ő döntése volt, és szülőként tiszteletben kell tartanunk a döntését, és áldást kell adnunk neki ” - mondta Zapata Silva.
 

Zapata vs Houle 

 

Marie-Pier Houle, aki Zapata ellenfele volt a végzetes mérkőzésen összeomlott a hír hallatára, hogy kómába került sporttársa.

 „Soha, soha nem állt szándékomban, hogy súlyosan ártsak ellenfelemnek. Kívánom, hogy Jeanette minél hamarabb gyógyuljon meg "

Mikor Houle megtudta a tragikus hírt, hogy ellenfele belehalt a sérülésekbe, azonnal küldött egy részvétnyilvánítást a családnak, majd lezárta Facebook fiókját, mert nem volt képes elolvasni a kommenteket.  
Ez a tragédia, az ő tragédiája is, melyet élete végéig cipelni fog. 


Forrás: El Pais
Borítókép: Twitter.com

Videók