Erősen vitatható módon nyert Parker Chisora ellen

Dillian Whyte „rablásnak” nevezte az eredményt.


A szombat éjszakai manchesteri Matchroom Boxing-gála főmérkőzésén a WBO szervezet betöltetlen nehézsúlyú interkontinentális címéért csapott össze az egykori WBO világelső Joseph Parker, és Dereck Chisora.

Joseph Parker megosztott pontozással nyert Derek Chisora ellen szombat este Manchesterben, de Dillian Whyte „rablásnak” minősítette az eredményt. A harc Parker padlózásával kezdődött, a döbbent új-zélandi bunyós talpra állt, és gyors észhez kellett térnie. Chisora folytatta könyörtelen agresszív támadásait, ám a mérkőzés egy szakaszán elkezdett fáradni. Parker elkezdett alkalmazkodni a tempóhoz, majd szépen lassan átvette az irányítást. Chisora már a kilencedik menetben lassult,így Parker esélyt kapott a kibontakozásra.

Az utolsó menetben Chisora teljesen elfogyott, mire Parker visszaadta azt, amit addig kapott. A gong megszólalásakor nem lehettünk biztosak a győztesben. A bírák döntését felolvasták, és megosztott pontozással Parker nyert - 115-113 Chisora, 116-111 Parker, 115-113 Parker arányban.

Parker így reagált: Kemény harc volt, rögtön az elején kaptam egy elég nagyot. Össze kellett szednem magam és koncentrálnom kellett. Nagy bombákat adott. Nagyon szoros küzdelem volt.

Chisora így válaszolt: Most nagyon ideges vagyok. Nehéz, mert keményen edzek, harcolok, nyomást gyakorolok az ellenfeleimre. Az utolsó harcom és a mostani is nem sokon múlt. Kiábrándító ez a vereség. Már nem is tudok ideges lenni, mert ez egyszerűen szörnyű. Sok energiát tettem bele, és ezt kapom. Egyszerűen hihetetlen. A legtöbb ember szerint én nyertem a harcot, még az edzője, Andy Lee is azt mondta, hogy én győztem! De tudod mit? Nem hagyom, hogy visszafogjanak. Újra visszatérek!

Chisora régi riválisa, Whyte a közösségi médiában mondta el a véleményét: Dereck Chisora legalább két menettel nyerte meg ezt a mérkőzést # rablás.

Forrás: talksport.com
Borítókép: talksport.com

Videók