A tokiói olimpiára pályázó három karatés is érmet szerzett

Nagy Botond és Tadissi Martial győzött Ausztriában.


Nagy Botond és Tadissi Martial első-, Molnár Dániel második helyet szerzett az Ausztriában megrendezett, előkelő mezőnyt felvonultató karate versenyen. Az UTE három klasszisán kívül további öt, felnőtt és korosztályos válogatott versenyzőnk lépett tatamira a Pro Session Austria elnevezésű viadalon, amely gyakorlatilag egy év után az első komoly nemzetközi megmérettetése volt legjobbjainknak.

A korlátozások és a verseny szigorú biztonsági intézkedései miatt a szokásosnál kisebb létszámú kategóriák alakultak ki, ugyanakkor a tíz nemzet sportolóiból álló mezőnyt kizárólag a résztvevő országok legkitűnőbb, jellemzően a tokiói olimpiai részvételre pályázó karate versenyzői alkották. Férfi formagyakorlatban Nagy Botond tízfős mezőnyben, biztató formát mutatva diadalmaskodott.

Nagy Botond: "Az első körben még éreztem a vírushelyzet miatti éves kihagyást, a versenyrutin hiányát, így ott csak másodikként fordultam a következő körre. Azután az elődöntő már sokkal jobban ment, és a döntő sikerült a legjobban."


Fotó: karate.hu

Küzdelemben a 67 kg-ban többszörös vb- és Eb-érmes Tadissi Martial szerzett aranyérmet.

Tadissi Martial: "Hat meccset küzdöttem végig, amire nagy szükségem volt az egyéves kényszerkihagyás után. A legfontosabb, hogy meccsről meccsre egyre jobban éreztem magam a küzdőtéren."

A nehézsúlyú férfiak között Molnár Dániel is remekül szerepelt. Öt nyert küzdelem után csak az aktuális világbajnok és világranglista-vezető német Jonathan Hornéval mérkőzött döntetlenre. A szabályrendszer számításai folytán ez végül az ezüstéremre lett elegendő Molnár Dánielnek, aki így is veretlenül zárta a tornát.


Fotó: karate.hu

Molnár Dániel: "Jól éreztem magam a tatamin, és úgy érzem, voltak jó megoldásaim. Ettől függetlenül látok hiányosságokat teljesítményemben, amiken szeretnék javítani a következő megmérettetésig. Maga a verseny remek lehetőség volt a gyakorlásra, jó volt ismét küzdeni a nemzetközi élmezőnyben."

Karatéban a tervek szerint március közepén rendeznek hosszú szünet után ismét világversenyt. Az isztambuli viadal a sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League széria állomása lesz, ahová a magyar válogatott tagjai is elutaznak.

Forrás: karate.hu
Borítókép: karate.hu

Videók